Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1807)

Állítólag kevesen értik, amit írok, és

így nincs hatása, de szerintem másról van itt szó,

szándékhiányról, s nemakarásnak fejvakarás

a vége, büszke elutasításban van részem.

S hogy mire büszke, aki nem ért velem egyet? Nem

magára, illetve csak annyiban, hogy a dicső

elődöket emlegeti, nemzeti szinten, a

királyság nemes emelkedettségét s nagyságát.

A magyarokat tehát, akik előtte avar

és hun néven szerepeltek a történelem nagy-

színpadán, győzedelmes csatákat vívtak egyre,

legfeljebb ármányos belharcoktól szenvedtek néha.

Ez így is van, senki nem vitatja, aki igaz

történetet ismer, de ez múltunknak csak kisebb

része, a hatalmi oldal, amely önmagának

igyekezett kisajátítani az egészet.

Ám a nagyobb részhez annyi köze volt, hogy rajta

uralkodott, kiszolgáltatta vele magát, és

– mai szemmel – luxust kívánt cserébe a harcban

hozott véráldozatért, élet kockáztatásért.

Olyannyira, hogy mindentudás tetején trónolt,

amint a fegyverkezés ma is a tudomány és

technika csúcsait minden mást megelőzve és

kizárólagosan használja, előny szerzésre.

Meg aztán a zavargások megelőzésére

hivatkozik mint hivatásra államszervezet,

amikor belülről támad ellenség, ha külsőt

elhárítottak, de ez csak késői fejlemény.

Tudjuk, hogy a korai sírokban nincsen fegyver,

még oly időben sem, mikor már mezővárosi

nagyságú népesség élt együtt békésen, azaz

jó együttműködésben megszervezve magukat.

Ugyanez a békés együttélés elmondható

az úgynevezett természeti népekről, de még

a híres Keleten sem történt más ezzel, minthogy

gyarmatosítók erőszak-múltat adtak nekik.

Ezt a felsőbbrendű hódító eszmeiséget

tüzetesen fel kell tárni ezért a világban,

mert az igen megszaporodott emberlétszámra

hivatkozva szükségszerűségnek állítják be.

Mintha „örök emberi” lenne az erőszak, de

még a ragadozó állatoknál is találunk

szerves cél-szolgálatot benne, a tápláléklánc

tagadása értelmetlen, bár ma megtörténik.

A csillagvilág ismerete viszont szükséges

volt a túléléshez, s ez onnan terjedt el utóbb,

ahol előbb volt mezőgazdálkodásra való

terület, letelepedve lehet eget nézni.

Ebben a napi teendőkről szóló évkörben

élt az egész közösség, s kirívó embertelen

támadásokat megtanult kivédeni, és a

jelképei idővel szétterjedtek mindenütt.

Ezen alakzatokat a régészeti tárgyak

távoli vidékeken is mutatják, de onnan

nem jöttek ide emberek olyan rövid idő

alatt, mint amit a „modern szemlélet” hirdetget.

Azáltal tehát, ami nem történt meg, nem vagyunk

befolyásoltak, nem annak kell örülni, hanem

a valóságnak, mert gazdagabb és sokkalta szebb

minket illetőn, mint hamisan csengő hazugság.