Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1814)

Mintha a homokóra visszafele peregne –

ami lehetetlen, hacsak meg nem fordítjuk azt

–, majdnem üres a múltunk hegyére állított kúp

terében, oda gyömöszölünk megismerteket.

Szuszakolunk, ahogy mondani szokás, mert sokkal

nagyobb, durva darabok kerülnek kezünkbe, mint

valódi idő esemény-homokszemei, melyek

már aláhullottak és képezik jelenünket.

Attól alaktalanságok, hogy nem igazságok,

s eltorzított valóságnak nincs jó szerkezete,

a szépségtől is messze került ennyi szenny, gyilok,

amit az amúgy gyönyörű múltba belehazudnak.

És megtöltik a harcias hatalmak szempontja

szerinti értékelést tartalmazó szereplők

viselt dolgaival, istenítik a hódítót,

szolgasorsára bólintanak leigázottnak.

Nem véletlen tehát, hogy nem akar összeállni

a kép, nem illenek össze szemenszedett, hamis

szilánkjai, amit az egésznek gyémántjáról

letördelnek, elvakulva talmi ragyogástól.

És ezenközben csak nem akar megtelni az a

végtelen nagyságként feltáruló őskezdeti

időszak, hiszen már féltucatezer év után

eltűnik a fegyver a sírokból, nincs erőszak.

Olyan van helyette, ami önmagában hasznos,

találékony eszesség bizonyítékaiból

eredeztethető túlélési minta minden

más emberi korszak számára, vagyis nekünk is.

Azaz a magátólértetődő béke kora,

mely állapot manapság csak megtisztított elme

révén felfogható, egymásnak nem magunk alá

gyűrése, hasonló szomszédunk nem legyőzése.

Versenyt természeti kihívások jelentettek,

győzelmet, ha sikerült az évkört hagyományok

szerint végigélni, teljesíteni a csillagok

járása által vezérelt sokrétű cselekvést.

Amit ma nem kell ugyan végeznünk, mert a modern

őserdőt a bevásárlóhelyek polcerdeje

biztosítja, ahol kosárba rakó mozdulat

kell csak és termék felismerése, választása.

Igen messze kerültünk mindannak termelése,

előállítása feladatától, amit még

egy-két nemzedékkel ezelőtt is gyakoroltak

a kihalásba gumibotozott parasztjaink.

Ezt az erőszakhullámot, lépcsőzetesen és

könyörtelenül érvényesülő rideg erőt

kell inkább visszamenőlegesen megvizsgálni,

egymásra épült lépéseit visszafejteni.

S megtisztítani tőlük a múltunkat, ahogy a

felkeléseink próbálkoztak vele, s ünnepek

lettek ugyan számunkra, bukásukkal viszont

elmaradt múlti értékek helyreállítása.

Ezeket kell tehát feltárnunk, s erre figyelve

megtelik érvényes, összefüggésében

igaz, eleven világgal a legrégebbi múlt

is, ahonnan jövünk, onnan vagyunk folytonosak.