Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1821)

Dehogy öregít a kíváncsiság, ha igazi,

ha tényleg olyanra irányul, ami érdekes,

nem mások titkaira, nem is felkeltett vágyat

akar kielégíteni előnyszerzés céllal.

Arra szeretnénk magyarázatot, amit még

nem tudunk, bővebb feltárulkozást, mit kissé tudunk,

sejtésünk után menni, a felfedezett nyomon

a teljes képig nagy feladat, de eredményes

és élvezetes is lehet, emberpróbáló jó

kihívás, csak lelki-szellemi kockázattal jár,

nem testivel, egészségvesztéssel, mint sok mai

szer kipróbálása, ráadásul igencsak drágán.

Sőt, bátorság kell megismerni az újat, ha az

valóban az, mert kiválogatják nekünk újdonság

látszatát is, korábban már megtörténtek közül,

műveltebb körökben közismertet, megtévesztőn.

A dörzsöltebbek tehát ilyennel házalnak és

trükkök százait ismerik, szép csomagolásban

eladni a régit, régi rosszat akár, jónak

beállítva – egész közösség ítélje meg hát!

Mert egyedül sokszor kevesek vagyunk és több szem

többet lát, a valakinek természetes tudás

másnál hiányzik, együtt kellene megbeszélni

ügyes-bajos kis ügyeinket, nemhogy nagyokat.

Van is rá lehetőség már manapság személyes

elszigeteltség ellenére, hogy csak kevesen

mennek találkozókra, s ott előadó beszél,

nem a közönség társalog, cserél tapasztalást.

Ezt az elidegenedést legyőzhetjük tehát

az elektronikus kapcsolattartó eszközünk

segítségével, ha okosan használjuk, azaz

figyelünk jó és hasznos kezdeményezésekre.

Ami éppen attól működik, hogy spontánul jön

létre, nincs központi szabályozással bénítva,

és kiderül életrevalósága, ahogy tud

egyéni vagy közös kérdésekre választ adni.

Mert igen sok minden van, ami mindenkit érint,

és így el is juthat mindenkihez a megoldás,

a felajánlások, tárgyak vagy cselekvés, sőt pénz

alakjában, ha valaki rászorulót baj ér.

De a „békés célú” közlések, megszívlelendő

okosságok, praktikák még inkább terjedőben

vannak, a nép rádöbben saját erejére, ha

észre tér és nem légvárakat épít magában.

Messze vagyunk még attól, hogy a tudósság méltó

megbecsülést kapjon, mert érdeklődést csak tudás

táplálhat, ahhoz pedig képzés szükségeltetik,

az önképzésre pedig kevesen hajlamosak.

Őket ráadásul sok felszínesség célozza,

kitölti idejük pihentető szórakozás,

ám a tudomány is hibás, ha szenzációt kelt

közérthető magyarázatra törekvés helyett.

Így hát kevesebben lesznek mindig, akik mélyre

ásnak, vagy magasra érnek kíváncsiság mentén,

de a józan ész érdeklődését ne nyomjuk el

magunkban, bízva világismeret sikerében.