Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1822)

Hányszor érezzük, mondjuk, ennél többet nem tudok,

nem bírok, aztán mégis túlteljesítünk tervet,

addigi rekordot, megoldunk feladatot úgy,

hogy legvégső erőt, képességet előhívunk.

Szélsőséges helyzet, körülmény hívja elő e

végsőket, s ha túléltük, utólag nézzük vissza

gondolatban, aztán az emlékképet időnként

felidézzük, és ilyenről mesélni is szoktak.

Ki háborúból visszajött, érzékelteti a

háromnapos bombázást a lövészárokra, az

előkészítő tüzet, a robbanások őrületét, 

fogalmunk sincs róla, mi folyik ott manapság is.

Mert a harc még csak azután indul, mikorra már

megbénult a lélek, persze hogy menekül, aki

tud, feladja az állást, hogy hátrébb újabbat

foglaljon, ha nem átkaroló a hadművelet.

Akkor ugyanis bezárul a katlan és jön a

kereszttűz, amiből nincs szabadulás, átlőnek

fölötted két irányból, akkor azt kell intézni,

hogy fogságba kerülj, lobogtass meg fehér kendőt.

Szerencsénkre egyre kevesebb a háború, de

nemrég a szomszédba is visszatért, s ha vége lesz,

ismét a béke kell legyen a fő szempont, ahogy

eddig hittük, hatékony elrettentés működik.

És áttértünk a teljesítményfokozás gyengébb

változataira, mint a fegyveres harcban győzés,

sportversenyekre tereltünk próbatételeket,

ki-miben-tudós fórumon néztük, ki okosabb.

Sokszor úgy láttuk, mint a cirkuszokban előtte,

annál többre nem lehet képes az ember, mégis

egyre túlszárnyalják, döntik meg a csúcsokat, és a

csapatsportok szinte modellezik a csatát.

És a versenysportból valamennyire tömegek

megmozgatása is napirendre került, ifjak

szórakozásának terepe a sportpálya, és

idősebb ülő munkát végzőknek meg megváltás.

Átalakult az életünk, nehéz fizikai

munka mintegy kevesek kiváltsága lett, kerti

tevékenység keresése, kirándulás, úszás

a modern világ természetes velejárója.

Amint régen a testi mozgást külön nem mondták,

emlegették, annyira sokat állandóan a

megélhetésért dolgoztak, évkörben a naptár

aznapi előírása szerint végezték azt.

Gépesítéssel, hatékonyság-növeléssel ez

megváltozott, életmódunk annyira kényelmes,

hogy elhízás, testi tespedtség fenyeget s ebből

fakadó betegségek környékeznek sokakat.

Akik közül kevesen jutnak el addig, hogy a

teljesítménycsúcs egyáltalán szóba jöhessen,

nekik ott a képláda, színesen mozgó világ,

a hangzás is olyan, mintha a helyszínen lennénk.

A kihívás az lett, hogy ebből a helyzetből kell

szabadulni, miközben lelki teher nem kisebb,

sőt nagyobb, mint régen, mert az új életmód mellett

az eszmei támaszok eléggé összedőltek.

A bizonytalanság fájdalomig feszít, hogyha

nem vigyázol legalább családi hagyományos

utakat megőrizni, de nemzet és vallás is

kiutat mutathatna, ha tisztelni lehetne.

De a szabadság e téren is fellázított és

fellazított, csak a tudatos vállalás lehet

megmentőnk, komolyan véve, hogy vannak vívmányok,

s kihozzuk magunkból a legtöbbet, mi emberi.