Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1830)

Immár sokadszor felhangzik: nagy időket élünk,

most tényleg sorsfordító események történnek,

sosem állt még ilyen döntő lehetőség előtt

a világ, hogy megakadályozza a végső romlást.

Hogy elindítsa a felemelkedést korszakos

béke, haladás és egységesülés útján, mit

a kölcsönös belátás, a megérett idő és

az észszerűség tesz lehetővé szerencsésen.

Volt már ilyen, akkor is úgy tálalva a jelen,

mint a holnap megváltója, mint kitárult kapu,

melyen belépni elengedhetetlen, ha jövőt

akarunk, előrelépést s nem visszafejlődést.

Nem közvetlen, egyszerű ígéretről van szó, de

egyenesen az egész mérlegre vagy kockára

tevéséről, meghirdetetten, de alap nélkül,

mert az élet mélyebb összefüggésekben virul.

S ha vannak kételkedő hangok, az nem véletlen,

elnyomják ugyan a hatalmat helyben gyakorlók,

de más tájakon más szelek fújva, támogatást

jönni éreznek onnan lélekigazság felé.

Ami akár a múltból származó gondolat is

lehet, mert a történelem tele van jótanács-

tanulságokkal, berendezkedést illetően

is, ha belátjuk róla a hamis beállítást.

Gondoljunk a magyar történelmi alkotmányra,

amely időszakonként elnyomattatik, aztán

visszajön betölteni hivatását, menteni

nemzetet, országot végső veszélyeztetésből.

De az élettant se nélkülözzük, hogyha valós

értékelést, magyarázatot akarunk adni

világban zajló törvényszerű folyamatokra,

amit a bolygónyi méretűség is indokol.

„Az élet él, és élni akar” – mondja a költő,

s egyik bölcs szerint a világ akarat és képzet,

a másik szerint pedig a világ az én képzetem,

viszont ezekből mégis más tények következnek.

Az életszeretet megelőzi a világét,

mert a tudatba belefér a világ egésze,

ám az nem általunk létezik, míg élettelen

mi nem lennénk, ezért hát élnünk kell mindenáron.

Annak során pedig kevesebb is elég máshol,

míg nálunk ragaszkodnak a sosemvolt színvonal

igézetéhez, álmodott fényűző gazdagság

követelését megtéve közösségi célnak.

Ám ahol az akarat tudja a helyét képzet

és világ viszonyában, fordítva működik és

visszahúzódik a lehetséges vizsgálati

eredmény mögé, akarni a valóságot.

Képzelt gazdagság szenvedélybetegséget terjeszt,

nem a szükségletkielégítés lesz díszítve

ízekkel, zamatokkal, hanem üres pompa

ízetlenségeit tukmálja egymásra divat.

Ami egyszerűen birkamód élés vádjával

illethető, s megtörténik egymásra mutogatva,

mert az éhesebbeknek nyitottabb a szemük

megoldáskeresésben s a jóllakottak vakok.

Aki nem lát kiutat, világvégét kiált, és

aki megtalálni véli, az is, hogyha nem őt

követi a többség, sorsfordításra esküsznek,

ahelyett, hogy csak megegyeznének.

Mint teszik a világ élelmesebb több mint felén,

régóta feledve hatalmi féltékenységet,

hiszen az életszeretet a döntő tényező,

hogy ma és holnap viszonylag mindenki jól éljen.