Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1831)

A hit luxusa, mi helyettesítheti jólét

vívmányait, beszűkült tudatban lel örömet 

túlvilág képzetétől le egészen a jelen

áldozatáig másokért, lelki magasságban.

Élelem, ruha és lakás mellett alapvető

szükségletként jelölik a vallást, érdemtelen,

emberidegen cél szolgálatában elismert 

hangadók, tiszteletreméltónak tekintettek.

De inkább erőltetetten, mint természetesen,

ezt tanuk megfogalmazásának érthetetlen

bonyolultsága befogadó tömeg számára

határozottan jelzi, bár őket meg lenézik.

Hogy buták, képzetlenek, nem nőttek fel a világ-

elsajátítás szép nagy emberi feladata

teljesítéséhez, mint azok, akik nemcsak tudják,

de merik is tenni az olyanok irányítását.

Ha kell erőszakkal rájuk kényszeríteni a

rendet, ami mindennek az alapja, isteni

eredetű, és kiemelte a világot a

káoszból és az embert az állati sorból.

Lázadni ellene tehát értelmetlen, mégis

megtörtént sokszor, ami elgondolkodtató, hogy

a velejáró hivatkozásokkal lehet baj,

kicsinyes anyagikkal, nem szellem magasával.

Ahová esetleg egyik fél sem emelkedik,

a hatalmast megakadályozza gazdagságot

eredményező szerkezete, a szegényt pedig

földhözragadtság ellentmondásos szemlélete.

Egyik a maga javára akar hajlítani örök

igazságot, a másik a beláthatatlantól

remél segítséget, ésszerűt kohol magából

előbbi, ez észszerűből jóságot utóbbi.

De ha hamis, álságos a kiindulás, az lesz

az eredmény is, szinte tudatlan, de ez is csak

hazug felmentése lehetne a helyzetnek, így

annak okozóját kell hát felelőssé tennünk.

Az örökletesség ebben a megtévesztő, mert

semmit semmikor nem kezdenek újra, ténykedés

és tudás korábbira megy vissza, módosul, ha

szükséges, és kiegészül új tapasztalattal.

A megbélés, kiegyenlítődés s megértés

felé aztán többször elmozdult az embervilág,

hosszú építkező korszakok is virágoztak,

csakhogy az idő a földön változással van teli.

Földrengés, tengerár, meteorbecsapódás és

vulkánkitörés, no meg éghajlatváltozás sok

gondot okozott, nagy visszaeséseket, tudjuk,

szükség volt a hitre, hogy minden újrakezdhető.

Az emlékezet megőrizte szellemi javak

fontosabbjait, valamint beindult képzelet

mélytudatból fakadó képessége, elérték

a korábbi színvonalat, s ment az élet tovább.

De ezek inkább csak találgatások, mert akár

a hit, akár a szellemi terület egésze,

ki lett sajátítva valamikor a félezer

éves múltban, s máig érvényes annak hatása.

S mégha a kisajátítók azóta ki lettek

is többször sajátítva, gondolkodásból nyerhető

legfontosabb eredmény lényege nem változott,

a hit luxusa mindkét irányban káros ma is.

Nem homokóra mintájára működik bennünk,

hogy teljes múltat felhasználva az egész jövőt

képes legyen megragadni, csak a jelen árját

látja, szűk sodrását érzi egyetemességnek.