Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1835)

A közmegegyezést, közérzetet a jóérzés

megteremtése hívja elő, biztosítja, és

nem a félelem valami elvesztésétől, annak

előtte volt állapot már elavultságától.

Ami elmúlik – eltűnik, bár meg nem semmisül,

hiszen ott marad a kisagyunkban, vagy közösség

össztudatában, azaz emlékként, s előhívni

szándékosan lehet, de fel is bukkanhat önként.

Önállóan, mikor a helyzet megköveteli,

amiből tudjuk, már eleve tudati tényként

keletkezett, amint a vészhelyzet is elmei

megállapításként mozgósítja akaratunk.

Összekapcsolja a lehetséges megoldást a

tettek mezejével, ahová léptet bennünket,

testünk mozgásba lendül, vagy beszélni kezdünk és

másokat is magunk mellé tudunk állítani.

Vagy nem, amikor a javaslatunk nem egyezik

az ő elméjükben raktározottakkal, ezért

kell előzetesen, mielőtt meggyőző

lesz valami nekünk, megtanulnunk, hogy mi is az.

Mikor jött létre, mi célból és hogyan, mögöttes

szándékot is feltárva, ami igen nehéz, de

hasznos, nehogy utólag derüljön ki, előtte

már megvezettek hamis fogalommal, tudással.

„De ez lehetetlen, nem lehet minden adathoz

tényellenőrzést rendelnünk, tapasztalatlanok

is vagyunk, honnan lenne képességünk mindazt a

munkát elvégezni, ami igazlátáshoz kell.”

Ezért kell közmegegyezéses magasabb fokú

tudás, nem szentírás az iskolai tananyag,

nem kell váltig ragaszkodni hozzá, ahelyett, hogy

már felnőtt ésszel okos tájékozódást vinnénk.

Nemcsak a papnak kell holtig tanulni, hanem az

átlagembernek is, s nem csupán felszínesen kínált

termék esetében, ami valójában áru,

majd valamikor sokat fogunk fizetni érte.

És a közérzet hiányai pedig úgy tudnak

segíteni, hogy gyanússá teszik közösségre

tukmált eszmék célját, s azzal tartalmát, leleplez

ez az elvont érzékszervünk igen kis csalást is.

Nemhogy a nagyokat, melyek gyakran jelentkeznek, de

kényelemből nem foglalkozunk velük, „jól van az

úgy, ahogy van, ne mán, hogy a szentségek is hamis

zászlós ügyek, hagyjatok békén engem ezekkel”.

Pedig kérdés, mivel tölti a szabadidejét

a nagyközönség, amikor elsajátíthatná

a világmegértést megfelelő fokon, hiszen

minden adottsága és körülmény megvan hozzá.

Alacsony szintű szórakozással, mert nem érti,

nem akarja a bonyolult összefüggéseket,

nem jut el fokozatosan a szellemi élet

igazán nemes élvezetére, lelkesedve.

Ne csodálkozzunk hát, ha nincs közmegegyezés, sőt

ellenkezője dívik, szinte üldözi egyik

ember a másikat véleményéért, elég kis

eltérés hozzá, s a valótól mindkettőé nagy.

Azaz igen nagy gond egymás megbecsülésének

hiánya, amit a közös cél és eszköz tenne

lehetővé, belátva, elérve, hogy mindenki

a maga szintjén hozzájárulhasson, ahogy tud.