Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1837)

Mi a jobb, értékesebb, amit kisujjból kiráz

az ember, vagy amit gyötrelemmel teremt, alkot,

nem lehet megmondani, mert ember- s témafüggő,

mégis szeretik határozottan eldönteni.

Vagy az egyik, vagy a másik módszerre szavazni,

leginkább olyanok, akik egyiket sem szokták

gyakorolni, mert aki teszi, nem hangoztatja,

inkább nem árulja el, ne derüljön ki titka.

Hogy mennyi küzdelemmel jár, mibe kerül neki,

amit kiállít, elénk tár mint teljesítményét,

vagy hogy milyen könnyen s hamar jut hozzá, maga sem

hiszi, hogy képes így arra, mire más nehezen.

De ez a két véglet, szélsőség sem mindig igaz,

keveredve születik a mű, végezve munka,

egyik része nehéz, másik könnyű, kinek-kinek

tehetsége szerint, s a részletek a fontosak.

Mert lehet, felszínen te csak azt látod, milyen

egyszerűen dolgozik valamin a mestere,

rövid idő alatt megvan megrendelt dologgal,

miért kell nekem érte oly sokat fizetnem.

De ha nekem kell csinálni, hamar rájövök, hogy

mennyire gyakorlatlan vagyok, elképzelni sem

tudom a végeredményt, hát kivitelezni hogy

tudnám, ekkortól megbecsülöm a szakmunkákat.

Ám mégis egyre terjed felszínes megítélés,

hogy úgymond a kaszálás csak sétálás, vagy nyári

szünettel tanítók, tanárok nem érdemelnek

többet, mint éhbért, csak ne lázadozzanak folyton.

Mindkettő nehéz munka, izom- és agyerő kell

hozzá kétségtelenül, kitartás és szorgalom,

miközben igen fárasztó, s hogy mennyire, csak az

tudja, aki próbálta, de ahhoz tudás kell.

Előzetesen begyakorolni, mielőtt a

mélyvízbe dobnak, régen kétszáz kaszás közt kellett

egész nap helytállni, vagy ha olvasni, számolni

tanítsz gyerekeket, pontos módszertannal megy csak.

S mennyi minden más van, amihez nem értünk, viszont

használjuk eredményét, élvezzük áldásait,

s jól tesszük, ha megbecsüléssel tekintünk rájuk,

kiknek köszönhetjük, tartozzunk közéjük mi is.

Hogy ne előítéletesen folyjon az élet,

mert akkor mindenki jól jár, jobban, mintha leszól,

lenéz másikat kölcsönösen, ösztönösen az

emberek többsége, ezt meg kell tanulni végre.

A viselkedést, magatartást diákkorban kell

elsajátítani, mert abban ha hiányt szenved

valaki, szenved tőle mindenki, ő maga is,

bár lehet, nem tud róla, s akkor az még nagyobb baj.

Szerencsére fordul a világ, a rossz hangadók

lassan háttérbe kerülnek, mert a józan ész lesz

mindig a nyertes, helyreáll a rend és nyugalom,

amit tévhitek kezdeményezése bontott meg.

Ne előzze meg a jót a rossz értékben sosem,

még ha csak nyomokban fertőzve van is jelen az

életünkben, és ezt törvényként kell betartanunk,

hogy ne legyen alóla kivétel senkinek sem.

Mert értékteremtést már előttünk is végeztek

sokan, hogy azt nekünk csak folytatnunk kell, s jó érzést

szül bennünk, bárhogy jutunk hozzá, hogy megtegyük,

nehezen vagy könnyen, de szenvedéllyel és büszkén.