Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1839)

Sors ellen eszköztelennek érezzük magunkat,

netán még kiszolgáltatottnak is, de csak akkor,

ha komolyan elhisszük, hogy az meg van írva nekünk,

megváltoztatni is csak az tudja, aki írta.

Így rögtön felugrunk mindenség tetejére,

mintha a Világalkotónak lenne a dolga,

hogy velünk foglalkozzon, legyünk oly fontos neki,

mint magunknak vagyunk, de ez szinte nevetséges.

Könnyen beláthatjuk, hogy a csillagokhoz képest

jelentéktelenül rójuk földi pályánk, azok

viszont kijelöltön haladnak, ma már jól tudjuk,

milyenen, és biztonságban járják égi utuk.

Mintha egy tál habot kiöntenénk az asztalra

és addig tekergetnénk ujjunkkal kacskaringón,

különböző sugarakkal, hogy csak pörgetettek

maradnának előttünk, csillagok évjárása.

Azaz körpályájának képzeletbeli rajza,

de ez sokkal bonyolultabb, mert egymásnak szintén

alá-fölé rendelt társai, körbe keringik,

félelmetes belegondolni a méretekbe.

Aztán még bolygóik is lehetnek, azoknak meg

holdjaik, ezért inkább olyan ez az égabrosz,

mintha Isten belecsapott volna a nullás

lisztbe, és majd később meg is permetezte volna.

Mindebbe a képbe nehezen fér be a lelkünk,

hacsaknem jelen voltunk szellemként teremtésnél,

és elindultunk kisbojtárként – megismerni azt,

amit sikerült létrehozni – göröngyös úton.

Kerülgette lelkünk a csillagokat, bolygókat,

sőt majd a Holdat is, mielőtt a Földre érve

testet öltött, de azért ez nem hagyott mély nyomot,

igen egyformára lettünk, ha megértjük egymást.

Sőt a magukat nagyon okosnak tartók még a

földönkívüliekkel is tudnak társalogni,

mi ez, ha nem egyetemes tudat, világszellem-

lerakat minden értelmes lény, így az ember is.

Vagy nem, azaz nincs mindenünk meghatározva, csak

a testünk egyáltalán, melyet az elménk is tud

befolyásolni, nemcsak a lelkünk élteti, jó

jóban lennünk egymással ebben a hármasságban.

Minek égi változatát lőttük fel oda,

még ama régi időben, amikor nem tudtunk

repülő szerkezeteket alkotni, de most már

igen, messze magasba mennek, végtelen felé.

Ilyen műholdas messzelátó szemmel s befelé

néző távcsövekkel viszont nem találjuk sem a

lelket benn, sem a szellemet kívül, de már tudjuk

szerencsére, hogy az mindez együtt, törvényszerűn.

Azaz törvény szerint működve, ami magasabb

rendű annál, amit irányít világegészben

és emberegyedben, s egyelőre nem tudható,

azonos e két terület, vagy csak átjárható.

A sors kerekét is szokás emlegetni, körbe

megy a nap fölöttünk, viszonylag gyorsan, a csillagok

világa lassan, s ennek mintáján gondolkozunk,

számunkra évkörben forog az élő természet.

Mi magunk pedig a gyarapodásunkat szoktuk

gazdagabb köröknek tekinteni, test s lélekben,

meghatározott feladatokkal, elvárások

teljesítésével, ezt többiek követelik.

S hagyják jóvá tervünk, támogatják vagy gátolják,

ez a mi kívülről kapott sorsunk, semmi más,

mi alakítjuk nagyrészt tehát, ha meg tudunk

felelni nekik, s boldogság, ha jól értékelik.