Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1844)

Ez a tavasz nem kopogtat, berúgja az ajtót,

korábban jön, mint megszoktuk, kell neki a hajbók,

mert ugyanolyan fényes és forró, mint régente,

s e szokatlan időpont mindnyájunkat meglepte.

Voltak már erre utaló jelek, de májusban,

nem márciusban részesültünk éghajlat-jussban,

kapkodva fogadjuk ezt a merész örökséget,

tavaszi munkánk gyorsul, máris körmünkre égett.

Ugyanakkor sosem tudhatjuk, mikor jön vissza

a hideg és fagy, amikor megsemmisül virágzó

gyümölcsfa termés tekintetében, készületlen

szélsőségekre igen tanácstalanok lettünk.

De csak ha saját kertben próbálkozunk valami

kis kiegészítéshez jutni, mert a boltokban

mindig kapható minden, minden évszakban primőr,

mi rég évente egyszer volt, mert messziről hozzák.

Vagy üvegházból, fóliasátorból, ahová még

fűtést is visznek, nemcsak csepegtető öntözést,

mindazzal nem versenyezhet a kistermelő, és

minden rendben lenne, ha rendben menne árképzés.

Annak rendetlenségét a vészhelyzeti előny

teszi lehetővé, „már nem tudják, mit kérjenek

érte”, szoktuk mondani, de ha lehet, megteszik,

s nagy haszonnal jár, mondván, máshol veszteséges.

Könnyebben megbirkózunk talán az öltözködés

terén bekövetkező hirtelen változással, de

azért akad megfázás, ha korán vettük le a

meleg göncöt, „a fene se tudja, mit vegyek fel”.

Próbáljuk így a tavaszt megfelelően fogadni,

és a szívünkben erre már igen régi a vágy,

hogy jöjjön el végre igazi felmelegedés

a kapcsolatokban ember s ember közt mindenütt.

Ne csak a híradásokban szereplő elitnél

lássuk, hogy semmi gond, akik megjátsszák magukat,

hanem érezzük a mindennapokban szabadon,

hogy lélekölő kilátások lecserélődtek.

Mégpedig lélekemlőkre, s már nemcsak azok

reményteliek, akinek kedvez a világ vagy

a szerencse, hanem mindenki, aki él s élni

akar, jobban, mint eddig, s ezért tenni hajlandó.

Mert az az igazi kikelet, mikor kikelhet

a jó gondolat, ötletet nem kaszál el ínség 

támogatásban, s vagy sok kicsi megy sokra, vagy

a nagyot is megkapja a kockázatvállalás.

Mikor azért bátor a ma, mert biztos a jövő,

azért okos az ember, mert van értelmes célja,

és szeretünk valakit, mert szeretetreméltó,

éljük életünk, elfelejtve mulandóságot.

Nem akarjuk hinni, de vannak örök tavaszban

élők, akiknek tehát vagy nem számít semmit az

évszakváltás, vagy a szavannákon, trópusokon

élve mindig meleg van, jön eső s nem, ad ritmust.

És a száraz időszak réme helyett más képet

lássunk, mintáját jó életlehetőségeknek

mindenütt a földön, hogy nem szárad ki végzetes

végleg, ha valahol le-lecsökken a pénzeső.

Hogy már rég túl vagyunk az időjárás okozta

nehézségeken, s magunkét meg megoldjuk, ily tárgy 

tárgyalása unalmas közönségesség, ha már

fellegek fölött utazunk, s időnk ész használja.