Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1873)

Meg lehet-e tanulni figyelmen kívül hagyni

napi hírek figyelemborzoló forgataga

törekvését kirekesztős vagy belevonódós

magatartásunkkal rendelkezni szándékozva?

Szabad-e kivonni magunkat az életmenet

alakulását rövid vagy hosszú távon nagyon

befolyásoló spontán vagy szervezett mozgalom

iránya részvétellel meghatározásából?

Érdemes-e foglalkoznunk a munkánkon kívül

eső közműködést saját szabályain túl is

ellenőrizni törekvők felvetéseivel

ezernyi gondunk közepett időt pazarolva?

Tilos-e közömbösnek maradnunk rejtélyesként

tálalt világfolyamatok megítélésének

minket közvetlenül érintő következménye

több mint gyanús egyoldalú alkalmazásakor?

Sorolható lenne még mai kihívásokra

adandó válaszunk változatossága, ám már

így is elegendő példamintát felvázoltunk

ahhoz, hogy érdemben gondolkodjunk a kérdésről.

Az iskolában tanultak alkalmazását kell

megtanulnunk, aminek két fő iránya

lehet a köztük adódó árnyalatokkal, és

egyik sem fog megrázkódtatások nélkül menni.

Mint áramütés behasít felnőtt tudatunkba,

ha mindent el kell felejteni utólag, ami

szépet és jót tanítottak nekünk gyerekkorban

a történelem szükségszerű folyamatáról.

Vagy az emberi tulajdonságok felemelő,

minket állatvilág fölé rangsoroló volta

érdemeiről, miközben az ellenkezőjét

kell nap-mint-nap kényszerűségből megtapasztalnunk.

Az is sokkoló lehet, ahogy a templom csendjét,

a lélek javát felfedezzük, istenfélők

félelemnélküliségét, életbe vetett szép

bizalmát, holott őket primitíveknek mondták.

Mintha az ember már túllépett volna hitélet

megmagyarázhatatlanságain, felvilágosult

mivoltunk kitöltve a lelket, uralkodóvá

tette a tudományt, bízhatunk benne jövőben.

S itt jönnek elő az árnyalatok, hogy amit a

lélektan felkutatott rólunk, abban mennyi az

adott korszakra jellemző elvárás, sőt parancs

az értelmiségi krém felé hatalmasoktól. 

Vagy aki közösségi szempontokat komolyan

véve vizsgálta a törvényes irányítás nagy

elnagyoltságát, buktatóit, elfogultságát

esetenként, talál-e fórumot megszólalni?

S még mennyi élet- s tudományterület van, ahol

a szorgos kutatás megfontolandót talált, de

meghallgatásra nem talál, mert nem lenne rá pénz

változtatni a helyzeten, így agyonhallgatják.

Ez esetben túlélést jelent alkalmazkodás

mind az eredményt kimunkáló részéről, mind a

a dolgot tapasztalók oldaláról, s ilyenkor

kell rájönni, hol hullhat jó talajba e tudás.

Megvárni vele a jó alkalmat, lehetőség

felbukkanását, hogy akkor elővett javaslat

ne rögtönzött felszínes legyen, megfelelően

kidolgozott, hiszen már régóta érlelődött.

Ezért érdemes foglalkoznunk hiányosságok,

téves intézkedések bírálatával, eljön

mindennek az ideje, s egyszercsak már mindenki

fogja mondani, amit mi eddig csak álmodtunk.

Ezért tilos ma homokba dugni fejet, hogyha

olyat látunk, amivel nem értünk egyet, ezt még

természetesnek is vehetjük, okosabb lehet

valaki ott, mikor, mihez jobban ért másoknál.

Ilyen módon pedig kiegyenlítődhet bennünk 

önmagunk ellentmondásossága ismert

és túlhaladott, régi és új között, s közösség

ereje megnövekedhet változást művelve.