Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1874)

Aki még nem látott csodát, kétféle módon lesz

megrövidítve a továbbiakban is, egyrészt

azzal, ami csoda-vakságát okozza, másrészt

a jelenséggel, mit nem lehet tényként fogadni.

Hanem hogy? És mit? – Sajátlagossága teljes és

feltétlen befogadásával, nem változtatva

rajta benyomásunk szerint, mert a látásmódunk

ahhoz semmi sem hasonló szerint alakult ki.  

S igen, amivel nehezen tudunk mit kezdeni,

a maga nemében kell kezelni, új osztályba

sorolni, ami gondolati teljesítményt kér 

tőlünk, különben sötétben tapogatódzás lesz.

Sötétséget tudatlanság el nem ismerése

okoz ilyenkor, mert az eltagadott valóság

magja, mint elvetélt méhből, örökre kihullhat,

tudunk ily elvesztésekről jövőt illetően. 

Ami közelebb hozza csodák természetének

megismerését felénk, ha bekerül az eddig

hitetlen köztudatba észszerű magyarázat,

más népek szokását, eljárását befogadva.

Mert történelemnek mondott rémálom esetén

ez másként volt, eltiporták a másként gondolót,

még ha nem magától jött is rá, amit hirdetni

kezdett, hanem a szomszédságtól merte átvenni.

Pedig az ellenségnek számított, mert hatalom

osztott fel világot, nem észszerű megfontolás,

nem termékenység és terméketlenség haszna és

nehézsége szerint, de vad észszerűtlenséggel.

Kis csoportokban szolgálták ki uralkodónak

mondott felsőbbség fényűző kényelmét, szigorú,

megkérdőjelezhetetlen rendben, élet-halál

uraként elfogadva bírójuk ítéletét.

Ebbe az irányítási rendszerbe nem fért be

semmi kipróbálatlan egyéni tapasztalat,

mit az emberösszesség előhozott valahol,

másféle társadalmi viszonyokat teremtve.

Rá is támadt rögtön a hatalomnövelésben

érdekelt, magán istenség kegyeltséget érző, 

pazarló, mesterkélt világ az egyszerűséget

és sokoldalúságot ügyesen művelőkre.

Akik ellenállni is megtanultak a puszta

pusztításból magukat fenntartóknak, kizárva

őket lassan a kegyetlenség birodalmából,

leáldozott a kiszámított szertartásoknak.

Csodátlan varázslatnak, csillagokból származó

előnyhivatkozásnak, közösségerő üres

kisajátításának, kincsek bitorlásának,

amiért sok háborúban sok ember pusztult el.

Helyette felemelkedett az igazság napja

és bevilágította a tisztaságra váró

lelkeket, ellátva az okosság gondolati

tartalmainak hasznos jótéteményeivel.

Rég feledésbe taszított gyógyító eljárás

sora éledt fel, erkölcsi tanításból erő

fakadt, kimagasló képesség elismerése

megnyilvánulásaiban sok eredményt hozott. 

Újra, mint régen, úgy fordulhattak az emberek

a természet felé, mint a kimeríthetetlen

tárházhoz, orákulumhoz, és ellátta őket

megfelelő javakkal és tájékoztatással.

Az lenne tehát a csoda, hogy nem esünk a múlt

itt maradt gödreibe, elegendőn magunknak

hozzájutunk legjobbunkhoz egyéni szinten úgy,

mint az összességtől megkapva eredményeit,

és nem kell a semmittevést mentegetni, hanem

mindenkit bevonni a maga fejlődő módján

most már az összemberi folyamatba, de ahogy

ők akarják, annak tiszteletben tartásával.