Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1908)

Látszólagos törésvonal mélyült nemzedékek

közé, mintha elemi erő szakítaná szét őket,

de mivel eszmei–erkölcsi a kiindulása

a jelenségnek, nem is annyira nagy a baj.

Valláshiány lépett fel, ami okozza egyik

és másik szereplő hozzáállásának nem kis

különbségét, istentelenségnek hívni túlzás,

azt nem is lehet mindenkire kiterjeszteni.

Nem a szándékkal történt elferdülés világhoz

fordulásban, élettől elvárt értékekben, a

magához való esze megmaradt mindenkinek,

hanem a vágyak és eszközök lettek nagyzolók.

Még talán meg is előzik egymást a sorrendben,

hatalmasabb súlyú az igény, mit felemelni

a korszak színvonalára nem tud a valóság,

de ennek belátását nem tanulták meg eddig.

És ebben megegyeznek szülők s gyermekeik, hogy

van mit kifogásolni, sőt szidni életükben,

kényszerekben és elmaradásokban, másholi

vélt lehetőségektől oly távol maradásban.

Még ennek káromlását is el tudja viselni

az idősebbje valahogy, pedig nyelvromlásban

lealacsonyodást érez, kiüresedést és

hiú lázadást, aminek élére nem ő áll.

De aki igen, arról tudja, hogy sikerének

kicsi az esélye, hiszen a világversenyben

piszkos módszereket alkalmaznak törekvőkre,

belesimulásból pedig nem lesz növekedés.

Mi amúgy is rákfenének lett már kikiáltva,

minőségi cserére lenne szükség bolygónyi

termelés alapanyagai és erőforrás

tekintetében, arra pedig nincs képességünk.

Ámbár szellemi lenne, és anyagi terület

szűkülését több ellenszolgáltatással lehet

egyensúlyba hozni, egyáltalán hozzájutni,

hogy legyen eredményünk javakban, életcélban.

Ehhez nagy teljesítmény szükségeltetik, s habár

a kilátások egyáltalán nem kedvezőek,

összefogást kell művelni megújult alapon,

hangsúly emberiségé, mi még mindig nemzeti.