Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1959)

Amit agymosásnak nevezünk, egyáltalán nem

tisztítja a tudatot, hanem inkább szennyezi,

összekeveri az igaz és a hamis részét,

elszenvedői veszélyes állapotba jutnak.

Minden szempontból nehézség-forrású jelenség,

és még sehol sem találták fel az ellenszerét,

egyaránt hat okosra, butára, kicsi s nagyra,

s világberendezésként megállíthatatlan.

Azzal próbálják magyarázni, hogy mögötte sok

pénz van, mert igen sok, ami rendelkezésre áll

ilyen célokra, több, mint a szükséges hatás

eléréséhez felhasználandó, így dúskálnak.

Felelősséget kellene vállalni valakik

részéről eme pénzfelhasználásra, nehogy ha

elfogy, csak akkor derüljön ki, hogy rossz irányban

haladtunk, önkéntes önmegsemmisítés felé.

Ez a pénzbőség aztán olyan nagy tömeget tud

mozgatni különböző műfajok szereplői

köréből, hogy jut mindenkire kiosztott élmény,

a neki megfelelő saját bejáratú szinten.

S ezenközben az előadottak és előadók

színvonala változóan érvényesül, több az

alacsony, ritka a magas, de a közepes is

még romboló, épületeshez alig jutsz hozzá.

Ez az indoklás azonban egyoldalú, mert csak

a kibocsátás oldalára tekint, leírja

működését megváltoztathatatlan erejű

folyamatként, törődjünk bele, ilyen a világ.

Azaz úgy tűnik, önjellemzésként még a félig-

meddig leleplező, agymosás-tényt bevállaló

közlés is része az agymosásnak, befogadó

oldalra ugyanis nem tekintenek, kihagyják.

Minket tehát kevéssé mutatnak be, hogyan és

miként fogadjuk mindezt, nem foglalkoznak a

mi részünkről vele, mivel tudnánk csökkenteni

káros befolyást, vagy akár meg is szüntetni.

Nemcsak úgy tehát, hogy másféle rendszert építünk

ki hasonló keretben és céllal, hanem magunk,

magatartásunk alakításával, értékek,

hagyományok feltárásával, valóságosan.

Mert a műpatinát már rárakták fogyasztandó cikkeinkre,

legyenek azok tárgyak, eszmék vagy

cselekvések, a fennállót dicsőítik végső

soron, és hozzá vezető utat is hozzá mérnek.

A legfontosabb mozzanat, hogy kikapcsolják az

egyéni látásmódot, egyéni igényesség

érvényesülését, hogy nemcsak befogadók és

erőtlen szereplők lennénk, de alkotó hősök.

Azzal ugyanis, hogy a hírforrás is mi vagyunk

saját magunk számára, azaz emészthetetlent

szemétdombra vetve, nemcsak megőrizzük magunk,

de ellehetetlenítjük, ütjük az agymosást.

Az életminőség meghatározottsága nem csupán

a természettől függ manapság, egyelőre, sok

benne a felfogásbeli, beállítódási

elem, feladat helyes irányt boldoggá tenni.

Ezért kellene többet foglalkoznunk tudással

az emberről, mert a kutatások erősítő

eredményeket is tartalmaznak, alkalmazni kell

magunkra, hogy ne szoruljunk lelkileg másra.

Mert egyetlen lélek áll minden tudás mögött, még

az összetettségeket is átlátja valaki, gép

ne uralkodjon hát rajtunk, mintha a raktárból

ömlesztenék ránk a gabonát, kenyerünk helyett.