Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 196.

 196.

Ahogy a gyümölcs megérik előbb-utóbb,

ha féléretten nem eszik meg előtte,

nehezebb képezni tanítani tudót,

akin az idő a tudást túl nem lőtte.

Mindenki emlékszik rá még gyerekkorból,

hogy régen öröm volt iskolába járni,

azt tanultuk, mit nem kaptunk meg otthonról,

s mit tanuljunk, nem szólhatott bele bárki.

Még régebben még kevesebb ismeretet

közvetített önkéntes iskolarendszer,

a földművelő anélkül szántott, vetett,

s nyőtte, feldolgozta vászonnak a kendert.

Mintát nagycsaládban nagyszülők is adtak,

mutatták, mit, hogy’ kell kiválón csinálni,

s aki mestere volt egy-egy gyakorlatnak,

tőle lehetett érdekességet várni.

Felnőve mindenki a helyére került,

hogy ott az életben megállja a helyét,

s ha valami szokatlan mégis felmerült,

az egész közösség fogta meg a kezét.

Manapság mindenki kezében tudásgyár,

fiatalok ujja gyorsabban kattintgat,

azt hiszik, tanárukat leiskolázzák,

de vágyuk nem valós, csak álomba ringat.