Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1969)

A hosszú élet titkát az mutatja meg, mikor

azokkal találkozol, akikkel életedet

kezdted, iskolában, katonaságnál, bakancsot

együtt húztatok, vagy éretté nyilvánítottak.

Mennyi ugratás, évődés belefér az ilyen

találkozóba, van már megélt idő épp elég,

történés is annyi, hogy háttérbe szorítja az

annakidején történteket, de nem teljesen.

A meghatározó korszak mindig visszaköszön,

ha ki elfeledte volna, másik emlékeztet,

olyan részletekre, hogy visszajön az egész, mert

odafordulsz, érdekel, ki mint emlékszik még rád.

Az az elevenség, ahogy ők, vagy éppen te is

felidéztek ötven vagy még több évvel ezelőtt

átélteket, megpendít benned elhalt húrokat,

felhangolódsz, hogy ugyanúgy szólj te is, amint ők.

Mi ez az egész, nagy kérdés, honnan jön az élmény,

talán az örökélet szele csap meg most minket,

sose halunk meg, már énekeljük is, mert iszunk

bőven, hogy legyen hangunk, dallal felszabaduljunk.

De előtte, közben, utána életgyónások

jönnek, aki kiborult valamikor, most keres

gyógyírt, és megadjuk a feloldozást, csak hagyja

végre abba, az ömlengésbe mindenki beszáll.

Ám egyikünké sem kudarcos élet, sőt,

kiváló tettekkel dicsekszünk sorra-rendre, így

valóban értékes emberek lettünk, van miről

beszélni, tanulságok tantuszai zuhognak.

Ismerjük egymást, mert ismerjük magunkat, testi-

lelki bajainkon már régen túlléptünk, most csak

felidézzük, mert ismétlés a tudás anyja, és

nem akarjuk abbahagyni most sem az önképzést.

Olyan ez a találkozás, mint a csillagos ég,

jellemzően állandóságot mutat, de közben

átfordul minden, más összefüggésben jön elő

újra a lényeg, nem avul el, sosem unalmas.

Aligha merül fel, mit már át nem éltünk, hosszú

életnek vannak előnyei, hátrányon felül,

s jó rádöbbenni a közösségre élményekben,

senki nem maradt le semmiről, s még sok várható.