Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1971)

Csak a múlt emléke-e vallásos áhítat,

avagy úgy karbantartja a lelket, mint a víz

a tisztaságot, élhetsz tisztán, akkor is üdít

a zuhany, így a lélek is szeret megújulni.

Igen egyszerű a képlet, a módszer, az eszköz,

mégis milliók dobják el maguktól, egyedi

utat választva „nem hisznek a tündérmesékben”,

inkább elfogadják a modern világ szólamát.

Az pedig ugyan többszólamú, de azt hangozza,

hogy ne hallgass másra, csak ránk, tévedhetetlenek

vagyunk, hiszen jóval későbbiek időben, mint

akikre figyeltél, a fejlődést mi jelentjük.

És aztán nagyjából ugyanaz a szertartás fog

ismétlődni körülöttünk, kisé más alakban,

mint amelytől megszabadítanak újabb eszmék

hívői, nemcsak jó szóval, de erőszakkal is.

Vagy pedig nincsen ilyen szertartás, üressé vált

az élet, dolgozz, és ha elfáradtál, pihenj meg,

de ne ünneplő szívvel, hanem közömbösen, ne

a szellemedet fényesítsd, testeddel foglalkozz.

A test jóléte, élvezete, kikapcsolódás,

szórakozás vezet a jobb állapothoz, még ha

kimerüléssel jár is, erőt vesz el, és eszmei

oldala sekélyes, mindenkinek az ajánlott.

Az egyéni kiteljesedésre kevesebb a

figyelem, közösen kellene lelkesedni a

földi élet valamilyen adott szépségétől,

varázsától, amit épp egy másik ember teremt.

Ehelyett maradtak, akik a Világteremtőt

tekintik kiindulásnak és végpontnak, közben

lévőkre is gondviselőnek, s e hitükben nincs

megingás, így aztán dalos kedvvel élnek szépen.

Mert Isten számára nincs lehetetlen és

hozzá társulva imás lélekkel többet remél, aki

ezt vallja, és még kudarc esetén sem csalódik,

próbatételnek veszi, s megújítja önmagát.

Istenes élet nélkül is van élet, jósága

türelmes, hiszik a hívők, és hogy szeretete 

mindenkire kiterjed, előbb utóbb belátják,

nem marad ki kegyelme hatása alól senki.

Ebben a hitben egyesülni felemelő, míg

kevesebb, egyes emberhez, embercsoporthoz

kötődésért már nem lelkesedik mindenki, mert

ha mást lát helyesnek, boldogítónak, inkább

azt támogatja, azaz egyetemességet ne

a mi oldalunkról lássunk megvalósítandónak,

mert abba belehibázunk, belebukunk,

hanem Istennek mondott szellemiség részéről.