Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2046)

Legyen a nemzet születésnapja következő

ezer év minden egyes napja, s hozzá vezető

út félmillió éve, azon értékek szerint,

mi akkori s mai túlélésért megkövetelt. 

Ez pedig, tudjuk, sosem korlátozódott étel-

ital s egyéb szükségletek kielégítésére,

a világ megfigyelése eszünket növelte,

lelkünkben megfogant természet önvallomása.

Hogy én vagyok az út, igazság és élet, ki hisz

bennem, méltán elnyeri az örök üdvösséget,

mert ez volt az a visszamenőleges értelem,

létfáklya szívünkben és a csillagokban égve.

És előre, hozzánk is elért, e tanításuk,

mi tehát nem gyilkos fegyverek segítségével

szerzett előnyök örökletessé tevéséről,

nem meggazdagodásuk bebetonozásáról

szól az árnyékuk alá eső közösségben, nem

annak hamis eszmeiségét közvetíti, hogy

olyan kettősséget kellene elfogadniuk, hol

a jó nem nekik lett kiosztva, hanem csak a rossz.

Viszont akinek a fény és a ragyogás jutott,

szükségszerűségnek látja, hogy vezető legyen,

annak minden eszközét mindig felhasználhatja,

világrend is e feladatához igazodik.

Ám kilóg a lóláb, hogy milyen késői, modern

e felfogás és visszavetített az őskorba,

hazug is, ha nem számol az emberség réges

régi, azaz eredeti békés jellegével.

Az erőszakmentességgel, amit még magunkon

is látunk jó pillanatainkban, nem idegen

tehát tőlünk, hanem sajátunk, az embertelent

kell kitaszítanunk magunkból s távol tartani.

Nem állandóan ácsingózni sosemvolt – ha az

alapnépességre tekintünk – dicső múlt után,

akik az aranyékszereket magukra rakták,

már eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Mi pedig itt vagyunk, megsokszorozva nemzeteket,

akiket mellettünk ellenünkre megpróbáltak

felhasználni, szertartási nyelvet adva nekik,

s hogy a szabályok égi magasságból hullanak.

De az nem manna volt tehát, hanem gyűlöletet

szító történelmi beállítás, bűnös népet

állított föléjük, elnyomónak, s az mi lettünk

volna, de az a rendszer mindegyikünket sújtott.

Kiszolgálása szolgasorba nyomott régebbi

és újabban alakult nemzeteket egyaránt, de

a szenvedés okáról nem tudhatva elhittük, hogy

az ellenség éppen a belőlünk fakadt szomszéd.

Így már világos, hogy ama születésnapokat

külön-külön és együtt is meg kell ünnepelnünk,

egyesítve erőket megőrizni földünket,

ellentéttől szabaduló igaz dicsőségben.