Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2066)

A jó vezért választják, bizonyított előtte,

rátermettsége szélesebb körű kell legyen, mint

a feladat, testi készség és lelki képesség,

sosem látott nehéz körülmények közt.

Nem olyan vár rá, mi vezér nélkül is megoldott

általában, hisz’ az emberek ön-vezéreltek,

a közös tevékenységet kell irányítani,

ahol a széthúzás természetes velejáró.

Csoportok alakulnak, mint szénából a kazal,

képzelt időszerűség villázza össze őket,

táplálékául legyenek nagy eredményeknek,

önként és dalolva, ha meggyőző az ígéret.

Amit a vezér imádkozik ki szívügyeik

legmélyéről, s mondja el, mintha belső hang szólna

lelkük titkos zugából, amiről csak álmodtak

eddig, okos összefogással valóság lehet.

De nem ilyen egyszerűen, minden bozótosban

megbújnak ellenzők, ellenfelek itthon, és hát

ellenségek külföldön, belőlük támogatót,

barátot változtatni nem egyszerű mutatvány.

Be kell menni a más erdejébe, rablótanyát

leleplezni ott, megvilágítani a jövőt,

szakadék felé haladásból visszafordulást

elérni legalább, s menekülő újrakezdést.

Azaz nagyobb Isten állatfarmja, Horáció,

mint beszűkült elméd kényelmesen felfoghatná,

erőtök is sokkal több, mint tompán képzelitek,

határokon árnyúló együttműködést vágyjunk.

Mert mai korlátunk nem lehet végső határunk,  

fel kell szabadulni hamis álkötelékekből,

felismerés és eldobatás megszervezése

ki másnak dolga, mint a vezéré, ha tényleg az. 

Az ő bátorsága nem evilági, mert túllát

hazugságokon, s olyan mást merészel gondolni,

ami aztán mindenkinek tetszik és jó lesz,

de mert nincs még meg, el kell hinni, hinni kell benne.

Őbenne is tehát, és nemcsak rábízni sorsunk,

de mögé állni, beleállni szekértolásba,

ami ma már varázslatos eszközök révén megy,

mehet, ha jól választunk utat mutató vezért.