Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2069)

Szüret, szőlőszüret, gyümölcsszüret, szedés, csak a
betakarítás értelmét érezzük már a szónak,
háttérbe szorul valamiért, pedig benne van,
a szűrés, ami a mustkészítésünk lényege.
Hogy a szőlőszemet ki kell héjából bontani,
taposással régen, darálva egy idő óta,
adódó levet megszűrni magtól, szőlőhústól,
szártól, fürtgerezdtől, azaz más szóval nyelkétől.
Aztán sajtoláskor már csak kevés mag ugrik ki
az összepréselt csomagból, ezért még azt is meg
kell szűrni, lyukas fémszűrővel, finom szövettel,
hogy a kiforrott bor ízét csak a musté adja.
A forrás hordókban történik, ez zárt faedény
különböző méretekben, külön tudomány volt
kiszámolni térfogatát, hogy tudják, mennyi
lett a boruk, ne csak kitöltéskor derüljön ki.
De egyéb tanulság is adódik, jó mintája
életünk összetett folyamatainak, ezért
mindenkinek el kell menni életében egyszer
szüretre, hogy megtapasztaljon tömegcsodát.
Hogy gyűlik a vedrekben puttonynyi, puttonyokból
hordónyi, lesz szőlőszemekből rakott nagy halmaz,
megtelik vele szekérderék, vontatóplató,
fürtönként szedjük le, aztán sok kicsi sokra megy.
Van valami felemelő hangulata ennek,
illetve a szüretelőknek, még csengő ének is
felhangzik napközben lányok, gyerekek részéről, majd
munka végeztével férfitorok is érc-zendül.
Ha présház van a szőlőhegyen, késő estig már
a musttal foglalkoznak, ha nincs, haza kell vinni
a több kádnyi szőlőt, és otthon feldolgozni, végül
levinni pincébe a mustot, hogy lassan forrjon.
Izgalmas nap, őszivágás bárányhúsból készül
a gulyásleves, mellé kemencében sült kőttes,
mert sokan vagyunk, némely rokon csak szüretkor jön
hozzánk, és mi meg aztán visszasegítünk neki.
Megrendítőn szép lesz a kiforrt bor tisztasága,
nézd fiam, fénye van, mondta apám, ám a törkölyt
is kifőzték pálinkának, és már sokezer év óta[1]
folyik folyadékok szenvedélyes fogyasztása.
[1] Lásd törköly szavunk görög (τέρχ-νος) szereplését Révész Péter szerint (P. Z. Revesz: „A tale of two sphinxes: Proof that the Potaissa Sphinx is authentic and other Aegean influences on early Hungarian inscriptions.” Mediterranean Archaeology and Archaeometry, 24 (2), pp. 191–216, 2024. 12. táblázat. https://www.maajournal.com/index.php/maa/article/view/1641/1078.)




















