Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2085)

Önellátásra ma már kevés a lehetőség,

öngyógyításra csak részlegesen, megelőzést

kell gyakorolni, ami nagy önfegyelmet kíván,

élelmet termelni teljeskörűen nem lehet.

Régebben csak a fűszereket, ipari

termékeket vásárolták boltban kistermelők,

no meg könyveket, sokszor csak egyetlen Bibliát,

de a gyári munkások régóta minden(v)evők.

Mégis felütötte fejét a divat, hogy kertben,

sőt erkélyen is ültethetsz, majd szedhetsz friss ezt-azt

a konyhád számára, de annak nehézségét nem

mondják el, ha belefogsz, akkor szembesülsz vele.

Ásás, permetezés már kora tavasztól, a gyom

aztán kéretlen nő ezerszámra, majd szárazság

okoz gondot, nem beszélve vetőmagárakról,

drága kedvtelés ez, és inkább kevés sikerrel.

Ajánlanak tanfolyamokat, de attól nem lesz

olcsóbb a folyamat, az egész újabb iparág,

kereskedés-terület csábításának látszik,

s bizonyára eltereli a figyelmet másról.

Arról, mennyire nincs ellenőrzés, számonkérés

élelmiszereink esetében olyan szempont

szerint, amivel a saját kertészkedés előnyeit

ecsetelik, vagy akkor az is igencsak drága.

Így keveset hallunk az iparszerű tévelygés

felderítéséről és elítéléséről, a

törvények lazák ahhoz képest, ami történik,

mesterséges ízek és adalékok mérgeznek.

Mérgezhetnek legalábbis, hiszen szervezetünk

számára ismeretlenek, lebonthatatlanok,

felhalmozódhatnak bennünk, veszélyt jelentenek

az egészségünkre, minek tiltása hiányzik.

És aztán a kiszolgáltatottság fokozódik

annál, aki valamilyen érzékenység miatt

különlegesen előállított termékeket

kénytelen beszerezni, cukormentest, stb.

Ott pedig az ár egekig nő, mert kénytelen

megvenni, hiszen valamit neki is kell enni,

míg az egészséges választhatja az olcsóbbat,

de mindketten tehát sokszor nem tudják, mit esznek.

Gyártók, forgalmazók végsősoron életünkkel

játszanak, betegségként csattan rajtunk az ostor,

és a korai halál sem ritka, így fizetjük

meg duplán az árát, hogy nem véd minket a törvény.

Pedig ahogyan a nyíltszíni erőszakot meg tudtuk

akadályozni szigorú megtorlással

fenyegetve, van már elég eszközünk arra is, 

ha lenne akarat, hogy megállítsunk rejtettet.

Nem törődhetünk bele, hogy büntetlen maradjon,

azaz fennmaradjon az élelmiszercsalás, mert

népirtással felérő bűn egyrészt, másrészt semmi

nem indokolja, igazolja, hogy tovább tűrjük.

Hacsak nem az, hogy fegyverekre megy el a sok pénz,

ami a megfelelő élelmiszertermelést

lehetővé tenné, ezért kap teret reklámok

rémuralma, egyéb rémeket most nem említve.