Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2110)

Sokféleképp tévedhetünk annak megértése
során, amit a másik ember mond nekünk, mert nincs
közvetlen áthidalás, átkapcsolás, átvitel,
hanem az értelmünkön keresztül jutunk hozzá.
Ennek során a gesztusnyelv, sőt testmozdulat is
szerepet kaphat, hümmögés mint válasz szavunkra,
szemöldökráncolás, haragos tekintet, vagy ha
felnevet az illető, egészen mást jelenthet.
Amikor pofont kapunk és cseng tőle a fülünk,
vagy behúzunk valakinek egyet, az szögesen
ellentétes azzal, mint mikor megsimogatjuk,
kezet fogunk vele, megveregetjük a vállát.
Ugyanilyen, bár fokozatokon halad célja
felé a közlő szándék, amikor hanghordozásból,
szigorú, kemény rövid mondatokból értesülsz,
hozzáállásról, vagy negédesen szólnak hozzád.
Aztán persze a fogalomhasználat is nagyban
befolyásol teljes, tökéletes befogadást,
ha nem ismered egy-egy szó jelentését, akkor
már nem áll össze a mondat értelme egésszé.
Ilyenkor pedig, ha megszeppensz, nem mersz szólni,
mert félsz a kudarctól, alulmaradhatsz szócsata
során, vagy fontos tájékoztatásból maradsz ki,
mindenképpen jobban jársz fogalomtisztázással.
Érzelmi, indulati befolyásra törekvést
szintén át kell látni, olyan beállítást, ahol
már a szavak megválogatatlansága, durva
hangvétele bántó, netán káromkodássá lesz.
Ez nemhogy udvariatlanság, de pokróc sértés,
mert lehúz téged a vállalhatatlan tudati
mocsárba, mintha te is elfogadnád társalgás
címszó alatt a színvonalon aluli módot.
Igen ki vagyunk téve azonban ilyen helyzet
részévé válni, főként ismeretlenektől,
amikor nem törődnek szép lelkünkkel, világvég,
hogy ezt már tömegközlő eszközökből is kapjuk.
Eszményi beszédmódhoz eszmények is kellenek,
sokrétű tehát a feladat, hogy jó társaság
legyünk, s ilyenbe kerüljünk beszélgetés révén
történő tájékozódásban, de a többség ilyen.



















