Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2110)

Sokféleképp tévedhetünk annak megértése

során, amit a másik ember mond nekünk, mert nincs

közvetlen áthidalás, átkapcsolás, átvitel,

hanem az értelmünkön keresztül jutunk hozzá.

Ennek során a gesztusnyelv, sőt testmozdulat is

szerepet kaphat, hümmögés mint válasz szavunkra,

szemöldökráncolás, haragos tekintet, vagy ha

felnevet az illető, egészen mást jelenthet.

Amikor pofont kapunk és cseng tőle a fülünk,

vagy behúzunk valakinek egyet, az szögesen

ellentétes azzal, mint mikor megsimogatjuk,

kezet fogunk vele, megveregetjük a vállát.

Ugyanilyen, bár fokozatokon halad célja

felé a közlő szándék, amikor hanghordozásból,

szigorú, kemény rövid mondatokból értesülsz,

hozzáállásról, vagy negédesen szólnak hozzád.

Aztán persze a fogalomhasználat is nagyban

befolyásol teljes, tökéletes befogadást,

ha nem ismered egy-egy szó jelentését, akkor

már nem áll össze a mondat értelme egésszé.

Ilyenkor pedig, ha megszeppensz, nem mersz szólni,

mert félsz a kudarctól, alulmaradhatsz szócsata

során, vagy fontos tájékoztatásból maradsz ki,

mindenképpen jobban jársz fogalomtisztázással.

Érzelmi, indulati befolyásra törekvést

szintén át kell látni, olyan beállítást, ahol

már a szavak megválogatatlansága, durva

hangvétele bántó, netán káromkodássá lesz.

Ez nemhogy udvariatlanság, de pokróc sértés,

mert lehúz téged a vállalhatatlan tudati

mocsárba, mintha te is elfogadnád társalgás

címszó alatt a színvonalon aluli módot.

Igen ki vagyunk téve azonban ilyen helyzet

részévé válni, főként ismeretlenektől,

amikor nem törődnek szép lelkünkkel, világvég,

hogy ezt már tömegközlő eszközökből is kapjuk.

Eszményi beszédmódhoz eszmények is kellenek,

sokrétű tehát a feladat, hogy jó társaság

legyünk, s ilyenbe kerüljünk beszélgetés révén

történő tájékozódásban, de a többség ilyen.