Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2112)

Milyen a béke szigete, csak az tudhat róla,

aki átéli, hogy szívében békét nevel,

nem lakatlan sziget tehát óceán közepén,

hol a virágos réten vadló friss füvet legel.

Örömét kell lelje életében lelke által,

tanulva, tanítva társas lét közegében,

nem a harciasságot állítva középpontba,

hogy abban részesüljön aztán viszonzásképpen.

Kétágra szakadt az emberiség valamikor,

egyik használta, másik elszenvedte a fegyvert,

elismerést kényszerített ki álteljesítmény,

midőn ellenségnek kikiáltva megölt embert.

És magát Isten társává emeltette aztán,

szolgálatára szegődőket életben hagyva,

háttérbe szorítva a természet rendjét, mikor

az anya a minden, nem mindenség hamis atyja.

Mennydörgős bosszúálló teremtő kérte számon

megbízottjai által teremtménye háláját,

és hogy beteljesítsék felfoghatatlan tervét,

azt irányítóknak fizetni hatalom árát.

Anyatermészetből származó felosztásokat

kellett felismerni és hasznára fordítani

kezdetektől a földön boldoguló embernek,

különállásáról tudva az legyen, ami.

Okosabb minden állatnál, nem támadva vétlen  

embertársára, gazdálkodva környezetével

és bejárva a tájakat fellelni minden jót,

s megőrizni elraktározva és eszével.

Engedni kibontakozni mindkét nem jellemét,

jellegét viselkedés, öltözködés megmutassa,

kifejezésgazdagság lelki erőként hasson,

szellem magasába legtöbbjüket eljuttassa.

Aminek lényege az értelmes létezés,

és ezt még manapság is igen fontos fokozni,

ennek teljesítményét kell mintának jelölni,

egymást segítve, egymást remek helyzetbe hozni.

Ez csak békés körülmények közt valósulhat meg,

határozottan mellé áll, ki nem agyalágyult,

legjobb erőnket mind békés célra fordíthassuk,

Földünk ne legyen lakatlan, embertől megárvult.