Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2114)

Ne menj messze magadtól, itt is találsz örömet,

ami talán érdekesség, vagy csak közömbösség,

de tied, valóban és elszakíthatatlanul

tőled, mint személyes névmás ragozás mutatja. 

Számodra itt kezdődik minden, nálad, benned és

hozzád érintkezve, olyan közelség ez, amit

azonosságnak mondunk, öntudat ébredése

óta veled, neked van, kizárólagos módon.

De már egy oda- és rápillantással kiléphetsz

magadból, odafordulással valami felé,

aztán valaki lesz abból a tárgyözönből, mi

rád zúdul, látvány, mozgás és hangok kavalkádja.

Egyediségedet különbözteted meg előbb,

amikor még tapintás, szaglás és ízlelés a

legközvetlenebb érzékelésed, belső óra

éhség jelzése, bejövő, kimenő rendszere

önkéntelen természetességed közvetíti.

És aztán hogy figyelmed merre  fordul, mire

lesz érzékeny, már korán megmutatkozik, de nem

eldönthető, hogy ebben mennyi a saját részed,

s menyit tesz hozzá pólyádat simogató világ.

Személyiséged tehát már beszédkezdeményben

megnyilvánul, s nem mindegy, miként lesz fogadtatva,

van-e mosolygós érdeklődés irántad rögtön,

amilyet most meg te mutattál gyermeked felé.

Talán a túltengő szeretetre emlékezve,

talán a szeretethiány következményeként,

vagy a kettő egyvelege él tovább, mert többet

szerettél volna ebből, megcsömörlöttél attól.

Elmerengető ez a nemzedéki vizsgálat,

mert hát szüleid is meséltek gyermekkorukról,

vagy nagyszüleid ugyanarról szórakoztatva,

elmésséggel, beléd vésődjön történetük.

Amit te is köteles lennél megtenni utód

irányában, s csak most látod, milyen nehéz ehhez

kíváncsiságot felkelteni, de sose add fel,

méginkább magadba fordulással készülj fel rá,

s főként ne idegenkedj bensődtől, ha az te vagy,

mikor örökletesség és saját hozzátétel

egyensúlyba kerül, igaz lesz szemléleted.