Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2118)

Görbült térben nem lehet párhuzamos vonalat

húzni, síkot elképzelni, s ott még az sem igaz,

hogy két pont között van legrövidebb egyenes,

hiszen az csak elvontan, elméletben létezik.

Ami azért új világ, – és Bolyai Jánosunk

fedezte fel, igaz, Immanuel Kant már szólt a

jelenségvilágról magé mellett – a Teremtőnk

működő világunk elvi alapját rakta le.

És azt kutatgatjuk tovább, miután sok elvre

rájöttünk tapasztalat és gondolat leíró

képességével, már azóta, hogy a természet

vizsgálatát adottságaira szűkítettük.

Ezzel mintegy figyelmen kívül hagyva a célját

a létezőknek, hogy milyen szerepet szánt nekik

a Világalkotó, mi volt a szándéka vele, az

emberszerűséget levetkezte a tudomány.

De aztán túltolta a szekeret, a szakadék

felé, mert a mennyiségi tudásból szeretett

volna minőségi ugrást elérni, ám mint

Zénón teknőce megmutatta, ez nem igen megy.

Viszont az achilleszi kudarcot nem ismerte

be a ráfordításokat élvező társaság,

ugyan rohamléptekkel mentek előre tudás

mentén, azaz inkább kifelé és befelé a

tárgyi szintű világba, megcélozva végét,

végső megoldásra jutni, most már a teremtést

önteremtésnek felfogva, és kifejlődésnek

semmiből, Jóistent magát zárójelbe téve.

Legfeljebb szemlélhette műve működését, de

ez ellentmondást okoz, ha jó és rossz oldalra

lehet osztani a szereplőket, csak bűnössé

vált résszel indokolva sok emberi szenvedést.

Ami tehát igen felszínes szemlélet, jobban

mondva hamis önérdek keresi fogódzóját,

amit kegyetlenségével tud csak megragadni,

nagyon-nagyon eltérve isteni törvényektől.

Éspedig azt hatalom ellenérzése alatt

terjesztették, ám annak természete miatt,

önrendelkező, legfelső erő, tarthatatlan

erkölcsisége sosem lepleződött le máig.

És itt térünk vissza ahhoz az új világhoz, mit

szemlélet-forradalom, önszemlélet-bátorság

hozott létre kétszáz vagy kétszázötven éve, nagy

értetlenség közepette, ami még most is tart.

És nem a felfogásbeli alacsony képességünk

miatt, hanem az irányított beidegződés

következtében, s ez azokban is megnyilvánul,

akik nagy újdonsággal rukkolnak elő egyre.

Csak olyannal azonban, ami másként mondja el

az eddig tudottat, valami kézzelfoghatóbb

magyarázattal szolgál, a misztikát cseréli

látszólag tudományra, de mégis feltételez

beláthatatlan bonyolultságot, gondolati

utat, olyan közvetítést számunkra, aminek

forrása s befogadási módja bizonytalan,

ugyanúgy hitet kíván, mint hagyományos vallás.

Helyette tehát a két említett személy, zseni

felé kell tájékozódnunk, hogy korszerűk legyünk

igazán, harmadfél évszázaddal lemaradva

a lehetőségről ész- és térszemlélet terén.

Mert a kettő úgy egyesülhet számunkra, hogy az

eddigi eszközrendszerrel elértet is szépen

megtartja, és hittel, reménnyel szolgáltatott

tudatvilágunkat szintén tovább éltetheti.

Mondván, tanúsítván, az isteni célszerűség és

szándék tényleg benne van a mindenségben, de azt

mi csak magunkon keresztül közelíthetjük meg,

és emiatt tárgyiság és eszmeiség terén

a magunk szintjén maradunk mindaddig, ameddig

nem kezdjük el a megkülönböztetett rétegek

használatát földön és égen, a kettősséget

kiiktatni törvényekből, amennyire lehet.

Mert most keverten érvényesül uralkodóké

és alávetetteké erkölcsi azonosság,

valóságosságé és megszokottságé igaz

különbség helyett, így jövőnket veszélyeztetve.

Mert azt a hatalmas erőt, mit nyolcmilliárd fő

jelent, pár milliós megosztottsága vezérli,

pedig birtokunkban van az összes ismeret, hogy

a maga szabadságát élje mindkét terület.

Ajánlás:

Társam gondolatszabadság gyötrelmességében,

fentiek miatt, ami a megértés nehézsége

mellett annak tiltását is tartalmazza, nehogy

elkeseredj ennyi kihívás láttán, lelkesedj

inkább, hogy értelmes feladatot érzékelhetsz,

ám ne dőlj be könnyűnek látszó, sőt keletről már

régóta jövőnek beállított egyszerűség

csábításának, mintha az látszó egység lenne.

Volt az ott, mint nekünk is itt igen régen, de a

baj körbeért a földön, elharapódzott alá-

s fölérendelés természetességet mutató

mivoltának csillagképekkel igazolása.

Ez is szétterjedt jelképként szabadságot, tudást

kisajátítva, mai lánckeréktaposás ó-

és középkori elődjei mellé, s mi őrzők

maradtunk régi énünk felidézése által.

Ez pedig a békés egymás mellett lélegzésben

leledzett mindig, belátva tévedést és rögtön

változtatva, hittel emberi elképzelésben,

de elfogadva, hogy az igen gyakran mellé lő.

Ennek a magatartásnak persze hogy nehezebb

lesz érvényt szerezni kisebb és tágabb térségünk

számára, viszont figyelmeztető, hogy a többség,

messzebb, mintha már eszerint képzelné jövőjét.