Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 229.
229.
Mit jelent köszönteni egymást a létben,
hogy ő jelenlétével ártatlan, vétlen,
mert nem köszöntenénk, ha ártalmas lenne,
ha az életünkből túl sokat elvenne?
Vagy mert hozzáadott saját életével
többet, mint az átlagember, sok-sok évvel
megelőz bennünket, s követni szeretnénk,
bizalmunkat hozzá hasonlókba vetnénk?
Mert egy-egy köszöntés nem csupán köszönet,
hanem szövetség, kötése erős szövet,
mi a köszöntötthöz úgy kapcsol bennünket,
magához emel, élénkíti színünket?
Nem, nem, ennél sokkal kevesebb is érdem
szemünkben, elég, ha hű társ vagy a létben,
ami a sorstársi mivoltot jelenti,
hogy létezésünk az örök titkot rejti.
Ha csak pislákol is benne az értelem,
több lesz természetnél: az ötödik elem,
felemel mindenkit égi magasságba,
hogy a lehetőt s lehetetlent meglássa.
Ebben a közös sorban nincs közömbösség,
ebben nyilvánul meg igazi közösség,
mit igen egyszerűen közlünk egymással,
üdvöt hozó szóval, vagy fejbólintással.
Comments