Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 239.
- szilajcsiko
- 2021. szept. 14.
- 1 perc olvasás

239.
A Földet föld borítja minden négyzetméterén,
meg víz, de az alatt is föld: a bazalt földköpeny,
vagy valami hasonló, mindenki tanulta már,
mégsem jön a gondolata hozzánk elég közel,
hogy növények, állatok, és mi is, a föld része
vagyunk, hogy porból lettünk és egykor porrá leszünk,
mennyire kis pontokként élünk, alig felfogva,
mekkora adottságunk világteremtő eszünk.
S hogy érzékelni tudjuk magunk körül a nyüzsgést,
nem csupán mozgásként, hanem jelentéses fokon,
nem gépiesen követve az élelemforrást,
hanem következtetésünk lesz valóval rokon.
És bőségszaruként megnyílnak a föld táplálék
csatornái, mert emlékezünk jó javainkra,
a legszélesebb körből véve ételeinket,
lehetnek köztük magvak, húsok, só és halikra.
Mindet megtanultuk finomabbra feldolgozni,
élvezve az eljárásokat és továbbadni
mesterségként a következő nemzedéknek:
hogyan kell a természetre barátsággal hatni.
Eddig így volt, de megjelent a világra borult
érdekfelleg, elhomályosítva látásunkat,
mintha nem a föld adna mindent, fölszítva rombol
békétlenség, egymás ellen uszítva sokunkat.
Comments