Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 248.

 248.

Ma már nincsen távolság, szoktuk mondani,

bár csak a sebességet tudtuk növelni,

amivel átmegyünk két pont közti távon,

messzeség lényegét nem tudtuk lenyelni.

Építettünk eszközöket szállításra:

mennek szárazon, vizen és levegőben,

s hogy mit visznek? fontosabb kérdés, hogy miért?

van-e értelme személyen, fűszeren túl

másnak is közlekedni Távol-Keletre,

déli tengerekre és Ámerikába,

s onnan az európai őshazába,

hozni-vinni mindent, ami itt is lehet.

Előbb a gyarmatokról jött a nyersanyag,

majd olcsó bérű helyeken dolgoztattak

helyettünk tömegárut, sőt, most már mindent,

de hasznot az áru mozgásával nyernek.

A sok mai utazó arisztokrata

érzést táplál, nem lankadó kíváncsiság

szenvedéllyel, de csak divatos helyekre,

átugorva igazán érdekfeszítőt.

Utóbbiak szülőföldjén is megvannak,

ha értékelni tudná saját nemzetét,

s hogyha mindenki magáért megdolgozna,

helyben születne élete sava-borsa.