Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 263.

 263.

Hányszor olvastam nagy gondolkodóknál, hogy

betelt a füzet, és más színű füzetben

folytatták írásukat, s korszakalkotó

a füzetek színe lett, nem a tartalma.

Mert mindenki mindig csak ugyanazt írja,

de ez a „csak” egyre duzzad, gyarapodik,

és ha nem tudsz szabadulni a témádtól,

természetéből fakad, nem a te hibád.

Lehet indok, persze, hogy minden mindennel

összefügg, amit átlagos beszélgetés

mutat leginkább, mert nincsen benne vonal,

fonál, mire felhúzható a kifejtés.

De nem erről az igénytelenségről van

most szó: a mélyáramlatokról és

magasságokról, hol és honnan nézve

összeér és egynek látszik az érintett

terület és gondolat: létezés tere,

emberlényünk lényege és a társasság.

Van, akinek ez nem egy, hanem három

vagy sokkal több, nekem végtelen egysége.

S bár kezdhetek új füzetet, külön lapot,

az adott összefüggéseket szeretném

megtalálni mondataim erejével,

ami lehet, rajtam kívülről jön felém.