Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 271.

 271.

Mintha most olvadtak volna ki a téli

fagyból a forráskijáratok, robbanó

hévvel tör elő a szüretlen vélemény,

pedig alig volt korábban neki való

terep, fórum megnyilatkozásra. Kicsit

lehetett igazítani kialakult,

bevett módon, eljáráson, mert különben

megszólt a közösség, vagy a fejed lehullt,

ha életbevágót akartál váltani:

valami egyénire a kardvívásban

a csatában, vagy párbajban, akár máshol,

kenyérsütésben, háziállat tartásban.

Sok kudarc pofozott be a jó irányba,

csak valódi szaktudás adott tekintélyt,

a megtévesztés annál következett be,

ki nem vállalt felelősséget mindenért.

Aztán összekeveredett komoly döntés

és a kamu, brahi, olcsó szórakozás

részegítette a nyelvet, megszokott lett

tartalom közlésként a poén halmozás.

És most, ha nem vigyázunk, nevetve megyünk

tönkre, sok viccecskénk elveszi az időt,

figyelmet mástól, szükségesebbtől: egyre

fájóbb hiánya, a biztonság kidőlt.