Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 273.

 273.

Lovasszekeret hajtva érzed az erőt,

mit a két ló átad, mint traktort vezetve

is kirobbanó képességet: erőgép,

bensődben árad szét munka örök kedve.

Motoron ülve kívülről jön a hatás,

csap szél, mit biciklin csak a lejtő alja

felé érzel, mert rajtad sokkal több múlik,

de itt sem ér földet az ember talpa.

A kapcsolat a földdel, hogy milyen fontos,

repülőgépen érezhető, tudható

inkább újabban, amikor már csak annyit

érzel rajta, hogy sziklakemény a padló.

Ezek az élmények elkísérnek minden

közönséges, „dologtalan üres” napon:

szellemi tevékenység közben makacsul

kötődve hozzájuk valóságom kapom.

Hogy több vagyok lelkemnél, messze kiterjed

lényem magamon kívül a környezetre,

és társra éppen abban lelhetek csupán,

mit érzékünk közösen szolgáltat egyre.

Megbeszélni azt lehet és szabad, amit

elsajátít két lábbal a földön állva

az ember, mert akkor úgy érti meg egymást,

hogy egymástól néha leesik az álla.