Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 280.

 280.

A rázós ügyek nem rázzák meg a lelket,

lepereg rólunk az elfogadhatatlan,

mert a botrány leve átjárja a testet,

felháborodásunk szóégető katlan.

Mi régen elő se fordulhatott volna:

születése előtt önvád elsöpörte,

ma már naponta van a képünkbe tolva:

mindenki érezheti, mennyire törpe.

Fel se merül a „hol rontottuk el?” kérdés,

robog velünk a senki nem tudja, hova

futó vonat, s bár néha feltolul az érzés:

„rossz vége lesz”, elnyomja csodáink sora.

Mert a megmagyarázhatatlan kíséri

életünket, még nagyobb számban, mint régen,

ha nem tudjuk hogy működik, de megéri

használnunk, és magyarázatot nem égen,

hanem földön keresünk: fekete doboz

alakjában, tudatlanságra szavazunk.

Amíg nem lehet tudni, hogy mi mit okoz,

mellőzzük inkább és keressük igazunk,

embermivoltunkat őrizve, ápolva,

egyetértésünket belülről érezve,

ami áthatja lényünk, mert az a dolga,

világos fogalmakkal kimondott eszme.