Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 283.

 283.

Egyik napot sem követi a másik,

sem nem tolja maga előtt, mert térbeli

elmozdulást nem az idő végez, hanem

a testi mivoltot a lelki elnyeli

minden nap, szépen, megpihenteti, újjá

varázsolja, ezért kezdhetünk új napot,

ahol emlékeznünk minden előzőre

megadatik, s ébren álmodhatunk nagyot.

Életszakaszunkat így rakjuk egésszé

össze, elfáradva és újjászületve,

nőve, okosodva, és majd sokasodva,

lassan testi kötődésünket levetve.

Amint az erdő fái kicserélődnek

hosszú idő alatt, de az erdő marad,

úgy az általunk alkotott emberiség

is reményünk szerint örökké fennmarad.

Számunkra nemzeti egységként adatik,

szeretjük, szolgáljuk áldozatos hűen,

benne találjuk meg szerelmes életünk,

alkotunk családot folyamat szerűen.

Napjainkon belül társakra lehetünk

gondolatainkkal, együtt alkothatunk

nagyszerű lendülettel és eredménnyel,

megteremtve, amitől emberek vagyunk.