Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 296.

 296.

Egy-egy régi város helyén még régebbi

létezett, nem költöztek el máshová, ha

semmi vész nem érkezett veszélyeztetni

életüket ugyanott. Telepük vára

úgy alakult ki, hogy előbb kerítésre

volt szükségük behatoló vadállatok

ellen, s később fogtak kőfal építésbe,

megállítani az ember-támadatot.

A falakon őrt álltak, ragadtak fegyvert,

hogy elűzzék az ellenséget, ritkítva

soraikat, s megnéztek bejövő embert,

a kapukat csak barátoknak kinyitva.

Aztán benépesült a vár környezete,

eltartva a várost védő katonákat,

tőlük biztonságban szánthatott az eke,

gazdagodott a nép, bővültek a házak.

Így jutottunk el a biztonságos korba,

amikor itt nálunk örök béke honol,

s bizton boldogulhat, ki beáll a sorba,

ha eleget dolgozik, él magas fokon?

Vagy még mindig szorít létbizonytalanság,

megnőtt különbségünk nem tudjuk kezelni,

s kik unott világuk másikért eladnák,

nem tudják életünk áruként megvenni?