Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 297.

 297.

Sokkal jobb úgy találkozni önmagaddal,

hogy fokozatosan tárul fel aki vagy,

nem mások minősítése figyelmeztet,

főként nem valami hivatalos irat.

Fokonként növünk fel, bele a világba,

és rajtunk kívüli rendszere megnyílik,

részese leszünk, miközben megismerjük:

önalkotóan megértjük, ami hírlik.

Alanyi mivoltunkról megfeledkeztet

a közeg, ahol is élünk, tárgynak tekint

bennünket és eszköznek, bár értelmesnek,

olyan Napnak, mely világuk körül kering.

Nekünk kell életünk központjába állni,

kisugározni mindenki felé a jót,

mert csak akkor fognak társnak elismerni:

ellenséggé leszünk, ha rosszat akarnónk.

S hogy mindenki ugyanolyan, mint mi vagyunk,

az egyik legmegnyugtatóbb tapasztalat,

azaz senki nem magasabb rendű ember,

egyenlő esélyünk van a verseny alatt:

amit mások elismeréséért vívunk,

eleinte, mert a sokaság elnyelhet,

ha ön-hittel erősítjük szorgalmunkat,

tőlünk közösségünk sokkal többet nyerhet.