Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 305.

 305.

Test és lélek együtt válik valósággá:

születésekor csírája keletkezik,

azután párhuzamosan növekedik,

s változtatja jelenlétét evilágra.

A magzat egyedi lelki életet él,

szüleiből örökölt léte féliker,

testisége anyasággal közös siker,

egyénisége már önállóan megél.

A csecsemő annál sokkal figyelmesebb,

mint mire számítunk tudatlanságunkban,

gondozásban sokkal több feladatunk van,

mind’ teljesítésre kevesen képesek.

Személyiséggé oly környezetben válhat,

ahol találkozik életerős haddal,

nyelvébe épített minden változattal,

azaz a szellemiség gazdagon árad.

Boldog emberlétben akkor lehet része,

ha hozzáadja magát a közösséghez,

mely felrepítheti örök közös égbe,

ha jósággá hasznosul tevékenysége.

De senki nem kerülheti el a sorsot,

hogy öreg korára nagyra nő a lelke,

vagy már előbb, és szűkössé lesz a teste,

s túl’ra cseréli, mit addig összehordott.