Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 317.

 317.

Egyre keressük, hogy honnan jöttünk, ide

hogyan keveredtünk, mintha földönfutók

lettünk volna, szállva néprakás hegyire,

földhöz, hazához legutoljára jutók.

Nemcsak vándorlásunk nem igaz, nem valós,

de rokonságunk is másképpen alakult,

fazekalt fazék, lenvászon, kender daróc,

cseréppé tört használva, viselve fakult.

Erdőégetéses földművesek lettünk,

és igen sok fa kellett fémolvasztáshoz,

vad természetből szelíd javakat nyertünk,

szaporítottuk a nemzetet, családot.

Sikeres volt messze földekre terjedés,

ahová békés, jó tudás vitt bennünket,

idegen érdek és megosztó törekvés

hamisítja meg közös történelmünket.

Kitörölve a közös múltunk emlékét

még mindig ellenséggé akarnak tenni,

más földrészekről származók keverékét

előállítva belőlünk, szolgák lenni.

Ezért fontos tudnunk: mi mindig itt voltunk,

s hódító hatalmak jöttek-mentek folyton,

úgy megmaradhat épségben embervoltunk:

minden nemzetünk élete tovább folyjon.