Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 336.

 336.

Ma legtöbben az energiában hisznek:

értelmesen árad, lecsapódik bennünk,

inkább jól irányít s kisiklások vannak,

megágyazva lelki kényelemben lennünk.

És a felszínen ez szabadságot táplál,

legfeljebb jó és jobb közt kell választanunk,

biztonságot ad az emberiség, meder,

hol a hajónk megy és van mentőcsónakunk.

Hogy belső világunk néma, mostoha lett,

eltakarjuk mozgóképpel, zeneszóval,

az érdekességek dáridója zajlik,

az egész világ itt van a híradóban.

És tényleg, szinte határtalanul árad

felénk, a befogadhatatlan mennyiség

ezer égtáj felől minden pillanatban,

s közben elmarad, hogy valami megigéz.

Régen azt mondották, hogy Isten irányít,

ma őnélküle próbálkozik mindenki

hatni a másikra erős eszközökkel,

oly magasra jutva, mint még oda senki.

De a mélyben mégis az énünk viszolyog

a térvesztéstől, mitől magányba jutunk:

mert nem férünk el annyian ama csúcson,

valós tájon indul ismeretlen utunk.