Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 343.

 343.

Márciusban a világosság illata

szálldos a lelkünk felé: szívvel érezzük,

hogy a szabadság ismerős hangulata

árad kikelet ígéretével együtt.

Hosszú volt a tél, de sötétség nem örök

kárhozat: tisztítótűz kályhában égett,

most már a kéményen metsző szél sem zörög,

s felénk fordult arcú Nap ereje ébred.

Nem nagyon kerestük, hogy hová bújtak,

de lassan mozgó lényekkel lesz telve kert,

énekes madarakon igen sok múlhat,

s virágporzásra szintén várunk méheket.

És a visszatérő fagyokat kerülnénk,

különösen gyümölcsfák virágzásakor,

segítségként egész éjszaka füstölnénk,

ráhúznánk hidegre félrevert harangot.

Mindenki más velünk együtt mozgolódik,

rügyfakadást nézünk, tagjaink nyújtóznak

mint a friss hajtások, virágözön hódít,

hangverseny szerűen madárdalok szólnak.

Kell-e még boldogsághoz valami egyéb,

kérdezhetnénk, ha nem lenne tele gonddal

manapság az életünk, hogy nagy feneség

játszik velünk, s ellenünkre tervet forral?