Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 368.

 368.

Csillagközi porfelhőből lett a bolygónk,

és lettünk rajta mi, porszemnyi emberek,

hogy napjainkra alakuljon lator mód:

kinek-kinek szűkülnek s tágulnak terek.

Önigazolásnak régóta születnek

hamis bizonyítékok a „gyilkos múltból”,

mintha a háborúk sosem szüneteltek

volna, hóhér harc támadt gyűlölet kútból.

Mintha nyomokban sem élhetne emberség

a „nem uralkodásra rendelt” rétegben,

a valódi érdemeket kitörölték,

s „a nép” megjelent alávetett szerepben.

De ez visszavetítés, mert a valóság

emberek együttműködését mutatja,

csak nemrég ütötte fel a fejét a kórság,

büntetlen nagyravágyás: széthúzás atyja.

Tanító mesék és igaz közmondások

épp elegendő eligazítást adtak,

ki-ki megkülönböztessen ébret s álmot,

az élményt és örömöt, mit mástól kaphat.

Mostanság megmondják, mit, mikor érezzél,

„felülről” adagolják a bárgyúságot,

rabságba visznek szokásaink, ferde szél

fújja szakadékba eltiprott világod.