Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 474.

474.

Hogy mihez jobb kötni mindennapjainkat,

események fogalmainak láncához,

vagy szellemi magaslatról szemlélgetni

kortárasainkat: amint mindenki áldoz

a gyerekkor bizonytalanságainak,

az ifjúkori lángoló szerelemnek,

majd a pénzkereset útjának oltárán,

nem választhatóan kínál „dörzsölt” lelket,

hanem mindenki csak sötétben tapogat,

míg rájön, mi történt és mivel áll szemben:

felismeri, megnevezi s kézben tartja,

ha tanulóidőre eleget szentelt.

Senki sem maradhat ki bizonytalanság

megpróbáltatásiból, de félelmet

elháríthat a művelődés közege,

biztos tudásra cserélve a vélelmet.

Szükség van tehát olyan közvetítőre,

aki előrébb jár világ-ismerésben,

eleinte mindenképp, míg zöldfülűként

elmegy mellettünk lényeg: nem vagyunk résen

és felesleges köröket futunk bután,

gyáván vagy óvatosan, pedig már teremhetne

babér nekünk, ha nem késnénk határozott

beleállást felmutatni az életbe.

Arra valók a nemzedékek: segítsék

egymást rendületlen türelemmel végig,

nemcsak a kezdetek vérszegény idején,

hanem együtt emelkedjenek az égig:

A visszanézéshez is kellenek mások,

amint sikereinknek is jobban örülnek

nálunk, akik valahogy részesek benne,

a szereplők így egymáshoz lényegülnek.