Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 507.

507.

Szekér kerékkötő már igenis voltam,

dombról lefelé ha jöttünk megrakottan,

amikor nagy teher nyomatéka hajtott,

fékezni kellett, mert elszabadulhatott

s tehenestől bedőlt árokba a fogat,

nagy kárt okozhatott, így ilyet nem sokat

látott a paraszti világ, tett keresztfát,

azaz rudat a küllők közé, vagy csúszkát

az egyik hátsó kerék alá, csökkentve

a sebességet, lassítva oly menetre,

biztonságosan érjen a domb lábához,

majd kitekerve féket út laposához.

Láttam kisebb lejtőkön lovasszekeret,

a lovak nyakkal tartottak vissza terhet,

hogy aztán esetleg vágtában folytassák,

elkápráztatva – én – alkalmi utasát.

Átalakult a világ, ma kerékkötő

nem hasznos, de káros, mint régen lókötő,

és a hasonlat is igen megváltozott:

kerékpárküllők közé dugni a botot.

A régi világból kikopott sok holmi,

de még tudjuk, mi az, más szekerét tolni,

igaz, a szekeret inkább húzni szokták,

ha utánuk, és nem lovak elé fogják.