Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 606.

606.

Ahogy világegész belátatlan nagyság,

elvontat sem szabadna egésznek nézni,

hanem csak látványként megragadhatókat,

darabját ha tudjuk boncolni, becézni.

Még az se gond, ha láthatatlan kicsinyek:

kidolgoztunk rá fényhatású nagyítást,

bár ott se lehet végtelenül haladni,

fény alatti parány nem tűr viszonyítást.

Bajunk mindegyre ama tényből adódik,

hogy bátran, nagy időtávokra és elvont

dolgokra adunk meghatározó becslést:

úgy hisszük valóságnak, hogy az hitet bont.

Csak egyetlen csillag hat ránk Napként, mégis

napnak osztályozzuk mind, bár nagyságrenddel

nagyobbak nála, és azoknál is vannak

nagyobbak: csillagozzuk töretlen kedvvel.

Ugyanígy megingathatatlan véleményt

formálunk, s vélünk igaznak minden olyan

fogalmunk kapcsán, melynek nincs valósága

a kívül, hogy túlbuzgó gondolatfolyam.

Eszményi kiterjesztést végzünk ugyanis,

minden megragadott szellemi alakzat

esetén, felszínesen, nem észrevéve,

hogy nincs alatta valós tudás-alapzat.

És ekkor sérülnek egyéni életek,

kimaradva az elnagyolt számításból,

képtelenség egyformán törődni velük,

mondván, szenvednek kegyetlen sors-hatástól.