Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 620.

620.

Sokszor a jó ismerősök is barátnak

számítanak, mert ha esetükben idő-

hiány miatt nincs szorosabb kapcsolatunk,

attól még hasonlóak gondolkodásban.

Térbeli távolság mindig legyőzhető,

különösen manapság van rá sok eszköz,

régebben meg a levelezést használták –

eszmecserére bújunk barlangból elő.

Mármint a barátnak nyilvánulunk meg így,

mert a jó ismerőst inkább hanyagoljuk,

félünk, nem tudunk nála biztosra menni –

nem tudja az ember, ezzel mennyit veszít.

Hiszen olyan érték nem juthat el hozzánk,

amire, lehet, legnagyobb szükség lenne,

ha hagynánk mennél többet kibontakozni

közülük, nemhogy jót, az újat is hoznák.

Eközben időnk olyanokra is költjük,

akikre az inkább pazarlásnak számít,

valakit csak nem akarunk megbántani,

de ezzel a spontán alkalmat gyötörjük.

Az olyan csodát is elszalaszthatjuk ám,

hogyha nem vagyunk elég tágra nyitottak,

hogy rég keresettet vele találjuk meg,

mint mikor a teve átmegy a tű fokán.

Ezért olyan fontos egymást-megismerés,

vagy másként mondva: valódi találkozás,

kitéve magunkat nem vagyunk kitéve,

hogy legyen a másik igaz úton nyerés.