Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 650.

650.

Ahol Isten van-nincs, kevés érv fogamzik

vitát, türelmetlen eszme jogorvoslást

kiált, süketek s vakok vetélkedése

folyik lényegtelen érzékért, sic transit

gloria mundi. Sőt még tetézi a bajt,

hogy az is Isten helyére lép, aki nem

akar, aki pedig igen, tagadásra

épít, s ez nem szül jót se ehejt, se ahajt.

Önkórisme viszont ritka holló ma is,

tobzódó érzelmekké fajul megértés,

szemétdombon tyúk kukorékol, a kakas

kapar, s nincs tartalék, nem jut is, marad is

emberi gazdagságunkból, mert gazságok

emésztik a másik oldal szerint emezt,

emez szerint amazt, közben szamárbőrként

fogy a muníció, üres gittként rágott

pótcselekvés kísért, hogy kimegy semmibe

életünk java része, mire felnövünk,

már megváltozik, amihez hozzászoktunk,

semmilyen pontot nem rakunk fel i-re,

s méginkább nem töltünk be oly hivatást,

ami látszatra nem jár napi haszonnal,

mert kiátkozhat szeretetlen közeg,

bősz következménynélküliség megaláz.

Gyógyulj világ! – kiáltunk az éjszakába

Újév hajnalán, tűzijátékkal űzve

el a sötétséget, lelkünkről is talán,

hogy boldogságra nyíljon okosság tára.