Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 662.

662.

Potyautasnak kétfelé áll az esze:

meggyőzni magát, hogy bőven megérdemli,

és hogy kívülről ne tudják észrevenni,

amennyit kap, érte ugyanannyit tesz-e.

Legalacsonyabb fokú önértékelés

annak örülni, hogy mást át tudunk vágni,

csalás, csel vagy hazugság, mindegy, akármi,

csak egyék a hasznot hozó hamis mesét.

Átlagembernek nem jut eszébe csalni,

nem juthat rá ideje, olyan elfoglalt,

eszébe se jut, dúdol igazság kordalt,

valóság érdekli, minden más csak talmi.

Magas fokon viszont nemességet szerzett

felmenőnk, mihez tartani kell magunkat,

kiemelkedően végezni dolgunkat,

méltón ranghoz, mit bárki ma is szerezhet.

Káros, kóros elváltozást hoz hatalom,

hamar kialakul felsőbbrendű érzés,

ha a megalázást keservesen mérték,

bár jár, de bánatot őröl isten-malom.

Ami a csillagos ég: örökkévalón

tekinti rövid életünk törekvését,

s már feni hibázóra életlen kését,

véletlenbe rejtve sorsot, élőhalót.

Mert az ingyenélés visszaüt lélekben,

magabiztos látszat takar bizonytalan

belsőt, áldozatunk legyen határtalan

életünkért, időnk mindenképp ellebben.