Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 683.

683.

Különbözőképpen tekintjük magyarnak

magunkat: a legfelszínesebb tényezőt

az ország neve jelenti, mert hatalmat

ritkán látunk mögé, inkább hegyet s mezőt

gondolunk annak, utat, folyót, tavakat,

s aztán városokat és templomokat,

ismerős tájakat, mosolygós falvakat,

gyárkéményeket és sűrű erdőt sokat.

Pedig az országot a nemzet jelenti,

csak korlátozott a földrajz befolyása:

de ahogy a tudást a nyelvébe rejti,

mint süt, főz, s ahogy ízesített a kása.

És ahogy belaktuk s megőriztük terünk,

kétféle támadásnak voltunk kitéve,

hódítónk nemcsak rabságot hozott nekünk,

életmód még nehezebben volt megvédve.

Ne feledd, hogy mindig a nemzet nagyjai

keltek fel a szabadságért harc élére

állván: megszűnjenek emberek jármai,

ma ez annyi, hogy magasabb lesz a bére.

S a jólétünk híre már messzire elszáll,

ide vonzza a szorgalmas munkáskezet,

közben kisajátítható lesz e fertály,

befolyást nyerne társadalmi szervezet.

Abból már hiányzik történelmi mélység,

szervetlen szerkezete igen ingatag,

és sajnos nem férhet hozzá semmi kétség,

egészen mást ért magyar nevezet alatt.