Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 701.

701.

Egymáshoz képest vagyunk valakik, de még

valamik is, és ha hiányzik a többiek

pillantása, csupán tudata nem elég,

hogy mind gondolata vagyunk kinek-kinek.

Bár az összeütközések kerülendők,

de azért kiderül testi korkülönbség,

adottak telhetetlen fiatal bendők,

elmék, erejüket vágyaikba öntsék!

Idősebben viszont többet nézünk hátra,

ha rólunk van szó, és másoknak remélve

oly földi jókat, mint nekünk jutott mára,

hitünk folyamát bízva új nemzedékre.

Ahogy vonatsebesség megduplázódik,

amikor szemben mennek el egymás mellett,

úgy emberkülönbség is nagynak látszódik,

ha csak ellentétes irányokra tellett.

De nem jön magától a közmegegyezés,

nem is egy nagy dolog, egyértelmű irány,

s bár szegénység jutott, gazdagságunk mesés,

ha kitartók vagyunk és a szívünk vidám.

Nem mintha a létünk betonozva lenne

adott állapotba, mert változás éltet:

felépít és lebont, s ellenállás benne

rossz iránt, boldogít, kiszűri a vétket.

Nem megfelelni, de felelni akarunk

másoknak: kicsiknek, nagyoknak, nincs határ,

hogy kihez-mihez kapcsol lélekmadarunk,

örökség éltetésünk viszonzásra vár.