Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 727.

727.

Ahogy a természet összeegyezteti

életté, világgá a kicsit és nagyot,

fénnyel, hővel győzi le a sötétséget,

hideget, – lessük el ezen akaratot,

és különböztessünk meg napjaink

során legkisebb lépésben is nagy hatást

s lehetőséget, szervessé váló újat,

hagyomány-örökségből kinőtt hivatást.

De ahogy a patakról sem képzelhetjük

könnyen, mikor kertünk alatt csörgedezik,

hogy nagy folyamként érkezik a tengerbe,

véleményünket nézetáramok edzik

erőssé, hogy ne inogjanak hitükben,

akiket szándékaink összegzőjének,

éltetőjének jelölünk, éltetünk: méltó

léptük, áldozatuk dicsőítse ének.

Mert így volt ez régen, minden bajunk között,

s így lesz béke ma, felhőkarcolók alatt,

hogy mindenki jól járjon, közmegegyezés

kell, s juthat luxusra és betevő falat.

Mert létezésünk csúcsa inkább eszményi,

mint csak életben maradásért küzdeni,

akkor válhat élővé, teljessé jogunk,

ha jövőnket jelen talajába veti.

Nem rang, hanem teljesítmény különböztet,

mert a szépnek, jónak mindenki örülhet,

s ha a háttérben igazságosság épül:

legjobb rendezőelv, hamar kiderülhet.