Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 758.

758.

Bizalommal telve élünk mindahányan,

bár kezdetben nem mi szolgáltunk meg érte,

olyan természetes volt a jólét közeg,

nem hagyta firtatni, ki gazdagon mérte.

Milyen áldozatot hoztak elődeink,

sokáig nem volt érdeklődésünk tárgya,

csak a jelent néztük és a jövőt láttuk:

nem kérdés, mi célból jöttünk a világra.

Hogy háború dúlt kétszer is a században,

ma már régmúlt a fájdalom résztvevőknek,

annyi halottjuk volt, mint égen a csillag,

csak lassan halkult el értük a gyászének.

És a tanulságot sokáig mesélték:

vágóhíd-mészárosok politikusok,

ezért nem lehet megbízni egyikben se,

istentelenek, kegyetlen nép-árusok.

Ők meg a túlélés mesterévé váltak,

amikor menteni kellett a földi jót,

ügyesen túljártak a hódítók eszén,

nem engedtek számukra könnyű dáridót.

Végsőleg kiderült: erkölcsi magasság,

hová felemelkedett jó emberségük,

szorgalmuk, ahogy új rendet teremtettek,

jobb élet reménye volt eszmei bérük.

Mire már mi jöttünk, eltakarítottak

minden rossz emléket fényes útra váltva,

csak a hitet hangsúlyozták kitartóan,

hogy az ember nem hiába lett megváltva.